eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Jelentős előrelépés a mesterséges intelligencia fejlesztésében

Először vert meg számítógépes program egy profi játékost a gó nevű távol-keleti stratégiai táblajátékban - közölték kutatók a Nature című folyóiratban, kiemelve, hogy a győzelem jelentős előrelépést jelent a mesterséges intelligencia fejlesztésében.

A nagy-britanniai székhelyű DeepMind cég AlphaGo nevű szoftvere Fan Hui kínai származású európai góbajnokot győzte le egy nyilvános mérkőzésen, amelyről "korábban úgy vélték, hogy még legalább egy évtizedet várat magára".

Ez az első alkalom, hogy egy számítógépes program megvert egy profit egy teljes játékban, amely során a szoftver semmilyen előnyt nem kapott.

A program megtanította magának, hogyan kell győzni, és fejlesztői szerint a gép tanulási stratégiája lehetővé teszi, hogy egy nap a számítógépek segítségével állítsanak fel orvosi diagnózisokat és végezzenek tudományos kutatásokat.

Az AlphaGo szoftver mind az öt játszmában legyőzte a 2013-2015-ös európai bajnokot tavaly októberben. Következő ellenfele a dél-koreai Li Szedol lesz, aki immár tíz éve góvilágbajnok. A márciusra meghirdetett szöuli összecsapás tétje egymillió dollár lesz.

A gó több mint 2500 évvel ezelőtt született meg Kínában. Viszonylag egyszerű szabályrendszere ellenére a játék stratégiai lehetőségekben gazdag. A két játékos felváltva helyezi a mezős táblára fekete és fehér köveit. A cél, hogy a játékosok egyike nagyobb területet foglaljon el köveivel, mint az ellenfele.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×