eur:
393.83
usd:
365.48
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Múmiák seregszemléje Budapesten

Öt kontinensről 28 emberi és 10 állatmúmiát mutat be a Természettudományi Múzeum "Múmiavilág" című tárlata, amely október elsejétől az év végéig várja a látogatókat. A tárlat keretében egy valódi múmiavizsgálatot is nyomon követhetnek a látogatók.

A Magyar Természettudományi Múzeum embertani tára őrzi a világhírű váci múmia-leletegyüttest - mondta el az InfoRádiónak Árva Anita, a múzeum PR-menedzsere. Tájékoztatása szerint ezeket a múmiákat 1994-ben a váci Fehérek templomában találták meg, és a múzeum antropológus kollégái segítettek a feltárásban.

"Ezeket a váci múmiákat mutatta be egy nagyszabású kiállítás 2006-ban, ezt a kiállítást több külföldi szakember megnézte, innen ered az az ötlet, hogy egy olyan tárlatot hozzanak létre, ahol a világ híres múmiáit mutatják be" - mondta hozzátéve, hogy ezt a kiállítást a mannheimi Reiss-Engelhorn indította el. Létrejött tehát egy olyan kiállítás, amely több európai múzeum híres múmiáit mutatja be, köztük természetesen a váci múmiákat. Ebből lett egy Európa-szerte vándorló, majd egy Amerikába átkerülő kiállítás - tájékoztatott Árva Anita, hozzátéve, hogy mivel a váci múmiákat is bemutatják a kiállításon, így érkeztek ide a múmiák.

"A múzeum feladata, illetve küldetése az, hogy arra hívja fel a figyelmet, hogy bármit is tudunk a múmiákról, azt mindenképp a tudomány segítségével tudjuk" - fogalmazott. A múmiákon kívül bemutatják azt is, hogyan vizsgálják ezeket a maradványokat.

A kiállítás része egy antropológiai labor is, melynek egy részébe bemehet a látogató, és megnézheti, sőt, ki is próbálhatja az eszközöket. A labor másik részében egy olyan múmiát fognak élőben vizsgálni a múzeum antropológusai, amiről még nem derült ki túl sok minden számukra sem. "Ezeket a vizsgálati eredményeket ott helyben közöljük a látogatókkal, illetve a kiállítás honlapján is lehet majd olvasni" - tette hozzá.

Árva Anita arról is beszámolt, hogy ezen a héten zajlik a múmiák kicsomagolása, és mivel a múmiákhoz csak az adott múzeum kurátorai nyúlhatnak, ők most itt vannak. "Felkértük őket, hogy a kutatók éjszakája alkalmából tartsanak olyan előadásokat, amelyeken kicsit a munkájukat, a múmiák kutatását, kiállítás-szervezést, utaztatást tudják elmesélni a látogatóknak" - fogalmazott a Természettudományi Múzeum PR-menedzsere.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×