eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Öt perccel rövidebb egy nap a Szaturnuszon

Eddig is rövid volt egy nap a Szaturnuszon, most azonban még rövidebb lett.

A gyűrűs bolygó a csillagászok legújabb számításai szerint 10 óra 34 perc és 13 másodperc alatt fordul meg tengelye körül, ami több mint öt perccel kevesebb a korábbi becsléseknél.

A gázburokkal borított Szaturnusz felszínén nincsenek sokáig fennmaradó látható jelek, amelyek segítségével könnyen mérhető lenne a bolygó forgása. A Szaturnusz a Naprendszer legkisebb sűrűségű bolygója, mintegy háromnegyede hidrogén, negyede pedig hélium.

Emiatt a csillagászok hagyományosan a bolygó mágneses mezejére alapozták számításaikat. Ez a jel azonban ingadozik, ezért a legbelső mag forgási sebességét nehéz volt pontosan meghatározni.

Az a nemzetközi kutatócsoport, amelyet az Oxfordi Egyetem és a Louisville-i Egyetem munkatársai vezetnek, más technikát alkalmazott. Azokat az infravörös felvételeket használták fel számításaikhoz, amelyeket a gyűrűs bolygó rendszerében keringő Cassini-szonda készített a mélyről.

A brit Nature tudományos magazin legfrissebb számában megjelent tanulmány egyik szerzője, Peter Read elmondta, hogy a Szaturnusz látható felszínéről és az űrszonda infravörös felvételeiből nyert adatok egyesítésével határozták meg a bolygó tengely körüli forgásának idejét. A kutatók első lépésben háromdimenziós térképet készítettek a Szaturnuszon fújó szelekről, majd azon nyomon követték a változásokat a bolygó forgása közben.

Közlése szerint az új eredmény egyúttal azt jelenti, hogy a Szaturnusz szeleinek sebességét is tévesen becsülték meg korábban. Mint hozzátette, a bolygó időjárásának mintázata arra utal, hogy sokkal több közös vonása van a Jupiterrel, mint azt korábban feltételezték.

Címlapról ajánljuk
Oeconomus kiszámolta, mi az olimpikonná válás ára

Oeconomus kiszámolta, mi az olimpikonná válás ára

A nagy nemzetközi sportesemények kapcsán általában a közvetlenül látható eredményeket értékeljük, vagyis a kimagasló sportteljesítményt, ugyanakkor sokan felhívják a figyelmet arra a hosszú évekig tartó munkára és a kitartásra is, amely egy-egy teljesítmény mögött áll – ez áll az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzésében, amely az olimpikonná válás árát vizsgálta.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×