eur:
394.44
usd:
365.25
bux:
65557.21
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Ugyanúgy vágyunk az erőszakra, mint a szexre

Az agy jutalom- és érzelemközpontjai irányítják az erőszakos cselekedeteket - derült ki egérkísérletekből. Mivel azonban az egerek agya a feltételezések szerint igen hasonló az emberéhez, a kutatás eredménye megmagyarázza, miért szeretik az emberek a brutális sportokat és a veszekedést.

A kutatók már régen megfigyelték, hogy az egerek és több más állatfaj is kimondottan szeret verekedni - sokszor látszólagos ok nélkül esnek egymásnak. Azt azonban eddig nem tudták, mi köze ehhez az agynak.

A Tennessee állambeli Vanderbilt Egyetem kutatói azonban - mint arról a Psychopharmacology című szaklapban megjelent beszámoltak - most megállapították, hogy az agressziót is az agy jutalom- és érzelemközpontjai irányítják - vagyis éppen úgy vágyakozunk az erőszak, mint a szex, a finom ételek vagy a kábítószer után.

"Az agresszió gyakorlatilag minden gerincesre jellemző, és szükség is van rá ahhoz, hogy az állatok megszerezzék és megtartsák a vadászterületüket, és párosodni tudjanak" - hangsúlyozta a kutatást vezető Carig Kennedy, az egyetem gyermekgyógyász professzora.

A kísérlet során egy pár egeret - egy nőstényt és egy hímet - raktak egy ketrecbe. Egy idő után a nőstényt kivették, a helyére pedig egy "hím betolakodót" helyeztek, ami kiváltotta a korábban ott lévő hím agresszív viselkedését: lökdösték és harapták egymást.

Élvezi az egér az agressziót

Később az első hímet megtanították arra, hogy egy gomb megnyomásával "visszacsalogathatja" a betolakodót - és ezt a lehetőséget az egér ki is használta: következetesen böködte a gombot, hogy megverekedhessen az ellenséggel. Vagyis élvezte az agressziót.

Annak érdekében, hogy biztosak legyenek a dolgukban, a kutatók olyan gyógyszert adtak be az egereknek, amely blokkolja a dopamin termelést az agy jutalom- és érzelemközpontjaiban. Az eredmény: az így kezelt egerek kevésbé voltak hajlamosak a betolakodó visszacsalogatására.

"Ezzel először sikerült bebizonyítani, hogy az agresszió motiváló tényező, és a jó érzésért felelős dopamin kulcsszerepet játszik a folyamatban" - hangsúlyozta Kennedy professzor.

A kutatás eredménye az emberekre is igaz lehet, tette hozzá, hiszen az egerek és az emberek agyának jutalomközpontjai nagyon hasonlóak egymáshoz. Emlékeztetett arra, hogy a gerincesekre és az emlősökre különösen igaz, hogy agresszívek.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×