eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Jelentős újítás az őssejtkutatásban

Egy újfajta eljárást dolgoztak ki a kutatók arra, hogy embrionális őssejtet nyerjenek, így ahhoz már nem kell elpusztítani az embriót. Ezzel áthidalhatók lehetnek a kutatással kapcsolatos etikai problémák.

Vallási csoportok, a magzat jogaival foglalkozó szervezetek valamint a Bush-adminisztráció is támadták az eddigi eljárásokat, mivel azok csak az embrió roncsolásával jutottak őssejtekhez.

Amerikai kutatók azonban az új eljárás segítségével úgy tudnak használható őssejtet nyerni, hogy az nem okozhat etikai problémát.

A kutatók a lombikbébi beültetést végző klinikák által alkalmazott genetikai vizsgálatok módszeréből indultak ki. A három napos, még csak nyolc sejtből álló embrióból egy sejtet kiemelnek, amelyet osztódásra késztetnek, az így létrjövő sejtekből pedig egyesek alkalmasak lehetnek az embrionális őssejtkutatás céljára.

A politikusoknak tetszhet, a kutatóknak nem biztos

Az eljárás alkalmazói azt remélik, hogy az újfajta eljárás már elnyeri Bush elnök támogatását is.

Néhány kutatónak azonban kétségei vannak a módszer jelentőségét illetően. Robin Lovell-Badge londoni kutató szerint nem bizonyított annak hatásossága. A jogalkotók meggyőzésére alkalmas lehet, kutatási célokat azonban nem feltétlenül szolgál - mondta a professzor.

Az Egyesült Államokban az elmúlt időszakban heves vitákat váltott ki az embrionális őssejtkutatás támogatása, miután Bush elnök hivatalba lépése óta első ízben megvétózta a törvényhozás által már megszavazott javaslatot, amely állami támogatást biztosított volna a kutatásoknak.

Erre reagálva több amerikai állam bejelentette: fittyet hányva az össz-szövetségi finanszírozás tilalmára, saját költségvetésükből milliókat áldoznak az embrionlis őssejtekkel folytatott kísérletekre.

Címlapról ajánljuk
Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

A leszokási hajlandóságot nagyban befolyásolja, hogy mennyire érezzük távolinak a dohányzás negatív, illetve a leszokás pozitív következményeit – derül ki az ELTE PPK kutatóinak 1500 dohányost bevonó vizsgálatából.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×