eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Mit tehetünk a civilizációs lejtő ellen?

Évszázadok óta létezik a nemzetek hierarchikus rendjéről szóló elmélet, amely a nyugatiakat magasabbra helyezi a keletieknél. Melegh Attila szociológus szerint ezt az elképzelést csak egy hatalmas világválság változtathatja meg.

A szociológus a globalizációról, a nacionalizmusról, a rasszizmusról és a liberalizmusról szóló, Kelet-nyugati lejtőn címmel megjelent kötete kapcsán az InfoRádióban azt mondta: a Felvilágosodás kora óta létező civilizációs lejtő gondolata szerint Nyugatról Keletre haladva a civilizáció egyre alacsonyabb fokát találjuk.

Mindez a szocializmus összeomlásában is nagy szerepet játszott. Melegh Attila elmondta: e szerint az elmélet szerint ami több mint másfél évtizede történt, az nem forradalom volt. Az emberek arra vágyakoztak, hogy olyasvalamihez tartozzanak, amelyet felsőbbrendűnek gondoltak.

Melegh Attila szerint a civilizációs lejtő gondolata több válság kirobbanásában is szerepet játszott, erre jó példa Jugoszlávia felbomlása.

Mint mondta: Szlovénia azért szakadt el, mert fejlettebbnek érezte magát a többi tagállamtól, és ugyanez jellemezte Horvátországot is.

A szerző a kötetében kifejti: a lejtőre sokféle reakció van. A "globális üzletemberek", akik hónapról hónapra vándorolnak a világ különböző részeire új befektetéseket keresve, azt gondolják, hogy ők azok, akik mindenki mást felvilágosítanak.

Ezek a viszonyok csak akkor változnak meg, ha kirobban egy világméretű válság, vagy például Ázsiában kirobban egy háború - véli a szociológus.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×