eur:
395.08
usd:
371.07
bux:
65119.05
2024. április 19. péntek Emma

Plútó - a bolygó és névadója

Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA január 17-én, az űrkutatás történetében először űrszondát indít a Plútóhoz. Az 1930-ban felfedezett jeges égitest, amely sok tudós szerint valójában nem is bolygó, egy akkor 11 éves brit kislánytól kapta a nevét, akit a NASA meg is hívott az űrszonda elindítására - írja a BBC brit nemzeti hírügynökség.

A ma már 87 éves Venetia Phair 1930-ban nagyapjától hallott a felfedezésről, aki a Times-ban olvasott a kilencedik bolygóról. Az újságcikk megemlítette azt is, hogy még nevet keresnek az égitestnek.


Venetia, akit akkoriban nagyon foglalkoztatott az ókori mitológia, Plútót, az alvilág istenét, Hádész római megfelelőjét javasolta.


Nagyapjának úgy megtetszett a név, hogy egyenesen egy csillagászprofesszor barátjához fordult vele, aki az Oxfordi Egyetemen tanított. Õ küldte el a javaslatot az amerikai Lowell Csillagvizsgálóba, ahol felfedezték a bolygót.


A Plútó nevet több mint egy hónappal később, 1930. május 1-jén fogadták el hivatalosan. Amikor nyilvánosságra hozták a döntést, Venetia jutalmul 5 fontot kapott nagyapjától.


A név állítólag nemcsak azért nyerte meg a csillagászok tetszését, mert egyike volt azon kevés mitológiai névnek, amely még „szabad volt”, hanem azért is, mert az első két betű kiadja Percival Lowell csillagász nevének kezdőbetűit. Õ volt a névadója annak a csillagvizsgálónak, ahol Clyde Tombaugh, a Plútó felfedezője dolgozott.


Venetia Phair nem győzi cáfolni azt a széles körben elterjedt feltevést, miszerint a bolygó az 1930-ban született Disney rajzfilm-figuráról, Plútó kutyáról kapta a nevét. Mrs. Phair szerint mára kellő bizonyítást nyert, hogy pontosan fordítva történt: a kutya kapta nevét a bolygóról.


A ma 87 éves névadót a NASA meghívta a Plútó-szonda indítására, az asszony azonban idős kora miatt valószínűleg nem lesz ott a nagy eseményen.

Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!
választás 2024

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt. Elege van a "Gyurcsányozásból", és felidézte, mit csinált Karácsony Gergellyel a villamos, illetve a tram-train a 2022-es kampány ellenzéki előválasztásán.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×