eur:
393.76
usd:
365.11
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Kozák Danuta: a páros aranyérme különösen kedves a számomra

A magyar sport legnagyobb ikonjai közé került Rióban Kozák Danuta: az Újpest kajakozója mindhárom számot megnyerte 500 méteren, és ötszörös olimpiai bajnok lett. A páros azért volt különösen kedves a számomra, mert párosban még sosem tudtam nyerni olimpiát – mondta az InfoRádiónak a 11-szeres világbajnok a SYMA-csarnokban rendezett ünneplés és autogramosztás közben.

Nagyon örülök a győzelmeknek. A páros azért volt különösen kedves a számomra, mert párosban még sosem tudtam nyerni olimpiát. Az, hogy Gabival húsz éve vagyunk együtt, megadta a hangulatát. Ráadásul elég szoros volt: még akkor is izgultam, amikor visszanéztem, és tudtam, hogy mi az eredmény.

Az egyes sima volt végül.

Utólag azt mondom, hogy sima volt, de azért rá kellett készülni erre, kemény volt a felkészülés. A négyesnek pedig azért örülök, mert mind az egyesben, mind a négyesben tudtunk címet védeni, és ráadásul Csipes Tamara így olimpiai bajnok tudott lenni. Úgyhogy mindegyik győzelem a szívemhez közel áll.

Számított ilyen szurkolói szeretetre? Azért négy évvel ezelőtt már tapasztalhatott hasonlót.

Igen, négy évvel ezelőttről fel tudtam rá készülni, úgyhogy nem volt meglepetés. De azért már itt vagyok egy ideje, és sorban osztogattam az autogramokat, és közös fotók készülnek velem, úgyhogy kezdek fáradni.

Öt olimpiai bajnoki cím. Annyira nem szereti a számokat, a statisztikákat, teljesíteni szokott, és nagyon keményen edzeni, de megérintette valamilyen eredmény? Az például, hogy Egerszegi Krisztinával, Keleti Ágnessel van azonos szinten az olimpiai aranyérmek számában?

Kezd körvonalazódni, hogy ez mit is jelent. A csapattársaimtól is kapok rengeteg gratulációt, és azoktól az olimpiai bajnokoktól, akik a csúcson vannak. Janics Natasa, Kovács Katalin, Kammerer Zoltán és Storcz Botond gratulált mind személyesen, mind üzeneteken keresztül – ez nagyon jó érzés.

Mekkora pihenés jön most a következő szezon előtt?

Nem tudom: a vb már célkeresztben van, ami egy év múlva lesz Racicében. Arra próbálunk majd fókuszálni és felkészülni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×