eur:
394.16
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Véget ért a spanyolok nagy korszaka

"Véget ért a spanyolok nagy korszaka"

A címvédő csapat tegnap kiesett az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében - az olaszoktól kaptak ki. Tegnap így két bajnok is búcsúzott az EB-szerepléstől; az angolok csúfos kudarccal.

2000 óta nem vesztettek a spanyolok az egyenes kieséses szakaszban. Nem játszottak eddig sem jól a tornán a spanyolok, nem voltak meggyőzőek a horvátok elleni találkozón, abszolút ellentétes képet mutattak az első két meccsükön és az utolsó kettőn. A találkozók képe alapján – hangsúlyozom a találkozók képe alapján – nem meglepetés a vereségük, de egyébként mindenki arra számított, hogy tovább fognak lépni.

Véget ért a spanyolok nagy korszaka

A másik mérkőzésen egy még nagyobb meglepetés született, az általunk is jól ismert Izland 2:1-re kiejtette Angliát. Pesten azt mondják négy napon belül a britek kétszer is száműzték magukat Európából. Így látod?

Igen, tulajdonképpen igen. Viszonylag gyorsan vezetést szerzett az angol csapat 11-esből – Rooney lőtte a gólt. Milyen furcsa, hogy a nyolcaddöntőben két olyan mérkőzés is lett végül, amelyben az egyik csapat gyorsan vezetést szerzett büntetőből, majd az ellenfele fordítani tudott és nyert.

Bármilyen hihetetlen is, az izlandiak lefutballozták az angolokat, akik abszolút elképzelés nélkül játszottak. A brit sajtóban eddig az 1950-es brazíliai világbajnokság az Egyesült Államok elleni találkozóját emlegették mélypontként, a válogatott legnagyobb csúfságaként, akkor 1-0-ra kikapott az angol csapat, és kiesett története első világbajnoki szereplésén. Ez most körülbelül olyan a számukra.

Roy Hodgson azonnal le is mondott a stábjával együtt a torna után már nem ő vezeti az angol labdarúgó-válogatottat.

Az izlandiak teljesen más futballt mutattak, mint ellenünk. Mi birtokoltuk ellenük a labdát, rájuk kényszerítettük az akaratunkat, talán azért is, mert ők visszább húzódtak mint ahogy arra számítani lehetett. Most nyíltabban játszottak, bátrabban, uralták a játékot és tulajdonképpen helyzeteket hagytak ki, például a második félidőben két olyan helyzetük is akadt, ahol két gólt is szerezhettek volna. Abszolút megérdemelt a játék kép alapján a továbbjutásuk.

Bent maradt nyolc csapat. Ilyen meglepetések után hogy látod az esélyeket?

Továbbra is azt gondolom, hogy az alsó ág erősebb, és nagyon nehéz tippelni ilyen meglepetések után a folytatáshoz. De nyilvánvalóan a negyeddöntőből a német-olasz párharc kiemelkedik. Amikor a 2012-es Európa-bajnokságon találkozott egymással a két csapat az elődöntőben, akkor Mario Balotelli góljával az olaszok továbbjutottak. Most azután – vagy annak ellenére –, hogy az olasz válogatott legyőzte a címvédőt, a világbajnok ellen nem feltétlenül esélyes, de nagyon izgalmas csatára lehet számítani.

Nyilván aki eddig követte az Európa-bajnokságot egyet ért velem, hogy nincsen olyan csapat, amelyik eddig minden mérkőzésen csúcsformában játszott volna. A németek is botlottak a lengyelek ellen, akadozott a támadó játékuk, mégis mindent egybevetve az eddig látottak alapján talán a német válogatottat jelölném meg favoritként.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×