eur:
394.45
usd:
369.84
bux:
65204.17
2024. április 19. péntek Emma

Dénes Tamás: mindhárom csütörtöki meccsnek van emlékezetes pillanata

Az északír válogatott 2-0-ra legyőzte tegnap az ukrán csapatot a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzésén. Az angol válogatott 2-1-re nyert a walesi csapat ellen, a Németország-Lengyelország rangadó gól nélkül ért véget. A meccseket az InfoRádió helyszínen tartózkodó futballszakírója, Dénes Tamás elemezte.

Szinte mindegyik találkozón akad olyan momentum, amelyet még napokkal később is emlegetni fogunk – foglalta össze Dénes Tamás.

Mint mondta, az angolok hátrányba kerültek a Wales elleni találkozón egy olyan szabadrúgásból lőtt góllal, amelyet nyugodtan háríthatott volna a kapus, ha nem inkább a saját hálójába üti a labdát. Utána az angolok kockáztattak, és bejöttek a cseréik is. Az angolok a kilencvenedik percben is egy cserejátékos góljával tudtak végül nyerni. Ez azt jelenti, hogy a csoport élére ugrottak, a walesiek pedig még egyáltalán nem biztosították a helyüket a legjobb 16 között, holott a félidőben úgy nézett ki, hogy 6 pontjuk lesz és megváltják a helyüket a folytatásra.

„A másik mérkőzés előtt az ukránok kicsit esélyesebbnek tűntek, de az északírek jobban alkalmazkodtak a körülményekhez. Egy olyan találkozón nyertek, amelyet kis időre félbe is szakított a játékvezető a jégeső miatt, nagyon ritkán lehet mostanában ilyet látni” - mondta Dénes Tamás. Hozzátette, ezzel az ukrán válogatott az első csapat, amely búcsúzik a franciaországi Európa-bajnokságtól.

A német-lengyel mérkőzést a futballszakíró nem értékelte rossznak.

"A németek nem tudták feltörni a lengyelek védelmét. A 0:0 egyik csapatnak sem rossz, mindkettő tovább fog jutni a csoportból "– fogalmazott.

Az InfoRádió helyszínen tartózkodó Eb-szakértője szombati magyar mérkőzésről azt mondta, reméljük, a mi napunk lesz a holnapi.

„Mindenki nagyon bizakodik. Úgy tűnik, a válogatott jó passzban van. Egy kicsit az fura – mármint szokatlan -, hogy egy mérkőzés előtti edzéssel problémák lehetnek. Itt az az általános szokás, hogy a csapatok megnézhetik a pályát, a talaját a mérkőzés előtt, ez most nem így lesz, a magyar válogatott ugyan ránézhet a pályára, meg persze az izlandi is, de csak szemmel verheti, mert olyan rossz állapotban van a Velodrom gyepe, hogy nem lehet ott edzeni. Túlságosan sok eső érte és túlságosan sok mérkőzést játszottak rajta. Nem számítottak rá, hogy ilyen idő lesz ezen az Eb-n” - mondta Dénes Tamás.

A válogatott összeállításáról a futballszakíró azt mondta, úgy tűnik, csak az utolsó pillanatokban tudhatunk majd biztosat, azt azért sejteni lehet, hogy Fiola Attila továbbra is sérült.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
Lezuhant egy stratégiai bombázó Oroszországban, ismét ukrán támadás volt Belgorod ellen – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Lezuhant egy stratégiai bombázó Oroszországban, ismét ukrán támadás volt Belgorod ellen – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Egy Tu-22M3 stratégiai bombázó repülőgép lezuhant Oroszország Sztavropoli területén. A négy pilóta katapultált, egyikőjüket még keresik. Az orosz védelmi minisztérium szerint a balesetet technikai probléma okozta. Vjacseszlav Gladkov belgorodi kormányzó szerint 25 légieszközt semmisítettek meg az Ukrajnával határos régió fölött péntekre virradóra. Néhány épületben kár keletkezett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×