eur:
392.7
usd:
367.68
bux:
66266.03
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma
Megvan a bűnbak: Cristiano Ronaldo

Megvan a bűnbak: Cristiano Ronaldo

A Real Madrid újabb vereséget szenvedett hazai pályán a spanyol bajnokságban. A címvédő a múltjához és nemzetközi eredményességéhez méltatlan mérleget produkál a legutóbbi hetekben.

A La Ligában a legutóbbi öt mérkőzéséből csak egyet tudott megnyerni. A Bernabéuban a legutóbbi három tétmérkőzésén (a Barcelona és a Villarreal elleni bajnokin, s közben a Numancia elleni kupamérkőzésen) összesen egy döntetlent tudott elérni. A bajnokságban pályaválasztóként csak a mérkőzései felét (tízből ötöt) tudta megnyerni. Az előző bajnokságban mindössze egy hazai vereséget szenvedett (a Barcelona ellen), a mostaniban már most háromnál tart, holott még az idény felénél tartanak csak a csapatok.

A bajnoki cím megvédésének lehetősége már nem reális cél, Toni Kroos a szombati vereség után találóan jegyezte meg, hogy immár nem a bajnoki elsőség lehetőségét kell számolgatni, hanem

arra ügyelni, hogy a Real Madrid legalább az első négy között végezzen,

s így kiharcolja a következő szezonra is a BL-indulást. (Ennek az újbóli BL-győzelem is módja lenne...)

A Marca a krízisre a legkönnyebb magyarázatot találta meg:

Cristiano Ronaldo nem olyan gólerős, mint korábban.

Az Aranylabda-díj legutóbbi győztese csupán négy gólt ért el eddig a bajnoki idényben, ez a legrosszabb mutatója a 2005–2006-os szezon óta. Kétségtelen, hogy a portugál világklasszis kihagyott négy mérkőzést a bajnoki szezon elején, de azóta folyamatosan játszik. Tizennégy találkozón lépett pályára eddig a La Liga 2017–2018-as idényében, s ezek közül tizenegyen gól nélkül maradt. (A Getafe és a Málaga ellen egy-egy, a Sevilla ellen két gólt ért el.) A mostani bajnoki idényben átlagosan 311 percenként talált a kapuba, ez hihetetlenül magas szám ahhoz képest, hogy eddigi madridi pályafutása során 418 mérkőzésen 422 gólt lőtt vagy fejelt. Óriási és érthetetlen a különbség, ha összehasonlítjuk a Bajnokok Ligájában mutatott formájával: ősszel hat mérkőzésen kilenc gólt jegyzett.

A Real Madrid 19 ponttal áll a Barcelona mögött a táblázaton. A spanyol élvonal történetében még soha, egyetlen csapattal szemben sem került ekkora hátrányba az idény feléig. Más kérdés, hogy még van egy elmaradt mérkőzése. Az eddigi legnagyobb különbség a 2012–2013-as szezonban alakult ki a Madrid és egy éllovas között, akkor a Barcelona tizennyolc ponttal előzte meg.

A „fehérek” 22 pontot veszítettek az első 18 fordulóban, ez több, mint amennyit a teljes 2016-2017-es idényben elhullajtottak (21). Továbbra is jelezve, hogy a Madridnak van egy elmaradt mérkőzése, a megszerzett pontokat tekintve a kiesőhelyen szerénykedő Deportivo La Corunának kisebb a hátránya a Real Madriddal szemben, mint Zidane csapatának a Barcelonával szemben. Ha meg is nyerné az elmaradt meccsét a Madrid, akkor is kevesebb ponttal zárja a bajnokság első felét, mint amennyivel állt Rafa Beniítez 2016 elején, amikor menesztették, s megkezdődött a Zidane-éra.

Primera División, 19. forduló

Levante–Celta Vigo 0-1

Deportivo La Coruña–Valencia 1-2

Girona–Las Palmas 6-0

Real Madrid–Villarreal 0-1

Eibar–Atlético Madrid 0-1

Getafe-Málaga 1-0

Alaves–Sevilla 1-0

Espanyol–Athletic Bilbao 1-1

Real Sociedad–FC Barcelona 2-4

Az élcsoport: 1. FC Barcelona 51 pont, 2. Atlético Madrid 42, 3. Valencia 40, 4. Real Madrid 32 (18 mérkőzés).

Címlapról ajánljuk

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
Már ma jöhet Amerika nagy segélye Ukrajnának, atomjaira robbantották az orosz légvédelmi rendszereket – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Már ma jöhet Amerika nagy segélye Ukrajnának, atomjaira robbantották az orosz légvédelmi rendszereket – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Mike Johnson, az Egyesült Államok Képviselőházának elnöke bejelentette, hogy a nap folyamán benyújtásra kerülnek azok a törvényjavaslatok, amelyek Ukrajna, Izrael és az Indo-csendes-óceáni régió támogatását célozzák - tudósított a Sky News. A hírek szerint egy Sz-400-as rakétarendszer is súlyos károkat szenvedett a tegnap éjjeli, Krím elleni ukrán támadás során – derül ki ez több, ukrajnai háborús közösségi médiaportál által megosztott fotóból. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×