eur:
394.22
usd:
369.41
bux:
65294.16
2024. április 19. péntek Emma
Lékai: nem eshetünk szét

Lékai: nem eshetünk szét

Lékai Máté, a magyar férfi kézilabda-válogatott irányítója szerint csapatként nem szabad annyira szétesniük, ahogyan az olimpiai címvédő Dánia elleni vesztes mérkőzés második félidejében tették szombaton az Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában Varasdon.

"A szoros első félidő után a másodikat is jól kezdtük, feljöttünk döntetlenre, de utána érthetetlen hibákat vétettünk, legfőképpen én. Azután még a védekezésünk is szétesett, mindenből gólt kaptunk, mi viszont nem tudtunk betalálni, kiállításokat kaptunk" - elemezte a 32-25-re elveszített találkozót Lékai.

Hangsúlyozta, nagyon sajnálja a meccs utolsó húsz percét, illetve a kilátogató magyar szurkolókat, akik remek hangulatot teremtettek a telt házas csarnokban.

"Nem eshetünk szét csapatként ennyire. Hatvan percből áll egy meccs, tehát hiába nézzük az első negyvenet, inkább az utolsó húszról kell beszélni, mert az nem történt meg még egyszer, ami akkor" - szögezte le rendkívül kritikusan a tavalyi év legjobb magyar kézilabdázójának választott irányító.

Lékai úgy fogalmazott, a dánok voltak a meccs esélyesei, de az első negyven perc alapján szorosabb lehetett volna a végeredmény. Hozzáfűzte, elemezni fogják a történteket, Ljubomir Vranjes szövetségi kapitány is elmondja majd a tanulságokat, a játékosok is megbeszélik egymás között a tapasztalataikat, és készülnek a spanyolok elleni, hétfői mérkőzésre.

"A dánok is küszködtek, mindennel megpróbálkoztak, de a végén már bármilyen figurát játszottak, minden összejött nekik.

Most kell megmutatnunk, mennyire vagyunk csapat, össze tudunk-e állni, és felpörögni egy ilyen vereség után"

- mondta Lékai, aki öt gólig jutott.

Veszprémi csapattársa, a jobbátlövő Ancsin Gábor ezúttal - némi meglepetésre - szélsőt játszott, de mint elárulta, ilyesmire már volt példa korábban. Már a pénteki edzésen is ezt gyakorolták, és próbálgatták, hogy felkanyarodásból több átlövésgólt tudjon lőni, de ez végül nem sikerült.

"Nyilván nem megszokott, de megpróbálom a tőlem telhető legjobbat kihozni magamból, hogy segítsek a csapatnak. A védekezés miatt is szükség volt erre, hogy a hosszú oldalon ne kelljen cserélgetni" - nyilatkozta.

Úgy vélekedett, az első félidőben jól működött a magyarok támadása, lendületesen játszottak, de a második felvonásban ez megtört, bizonytalanná váltak, könnyű gólokat kaptak, és nem tudták tartani a tempót.

"Nem így készültünk, nem ezt szerettük volna, de a bizonytalan támadásaink miatt szétesett a védelmünk is. Jól küzdöttünk, bár talán a végeredmény nem ezt mutatja" - magyarázta a két gólt dobó Ancsin.

Leszögezte, muszáj kritikusnak lenniük önmagunkkal szemben, és ő is megemlítette, hogy most kell igazán összeállniuk, és megmutatniuk, hogy igazi csapatot alkotnak. "Képesek vagyunk rá! Semmi nem dőlt el, de a spanyol csapat hasonló erősségű mint a dán" - vélekedett.

Ljubomir Vranjes szövetségi kapitány némileg pozitívabban értékelt, ugyanis emlékeztetett, hogy negyven percen keresztül jól játszott csapat, azzal az időszakkal kimondottan elégedett.

"A dánok rendkívül nagy nyomást gyakoroltak ránk, amivel meggyűlt a bajunk. Nagyszerű játékosaik vannak, akik ezúttal is gyorsan kézilabdáztak, és sajnos nem tudtuk tartani őket. A fiatal játékosaink jól teljesítettek, és a többiek is a lehető legtöbbet kihozták magukból, de tudom, hogy képesek még ennél is jobban játszani" - nyilatkozta.

A svéd edző kiemelte, hogy a hangulat csodálatos volt, a fantasztikus szurkolók sokat segítettek a csapatnak.

A magyar válogatott hétfőn 18.15-től - az előző kontinenstornán ezüstérmes - Spanyolországgal mérkőzik Varasdon, majd szerdán Csehország ellen zárja a csoportkört.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
Kezd magára találni a forint

Kezd magára találni a forint

A hajnali órákban toltak egy szintet a forint euróval szembeni árfolyamán, melynek nyomán a kurzus a 394-es szintről a 396-os szint közelébe ugrott, majd legalább olyan gyorsan szúrt vissza a nyitószintig. Délelőtt viszont lassan tovább veszített értékéből a magyar deviza, de délután az euró dollárhoz képesti erősödését a forint is lekövette. Az izraeli válaszcsapás hírére a befektetők ismét kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×