eur:
393.73
usd:
365.34
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Újra csődöt mondott a videóbírós rendszer

Újra csődöt mondott a videóbírós rendszer

Egyre inkább ellép a Napoli és a Juventus az üldözőitől. Maurizio Sarri együttese viszonylag simán verte meg a Veronát, a Juve nehezebben a Cagliarit, igaz, nehezebb feladat is jutott neki.

A fenti „viszonylag simán” arra vonatkozott, hogy a Verona a 66. percig tartotta magát, addig nem esett gól a mérkőzésen. A vendégek profitáltak abból, hogy edzőjük, Fabio Pecchia – a Napoli korábbi játékosa –, Rafa Benítez segítőjeként edzőként is dolgozott a klubnál, jól ismeri a nápolyi keret nagy részét. A második félidő derekán ellenben Kalidou Koulibaly megszerezte a vezetést, majd José Callejón is lőtt egy gólt. Utóbbival a csatár az olasz élvonal történetének leggólerősebb spanyol játékosává lépett elő. Az eredmény nem meglepetés, a Verona 1983 óta nem tud nyerni Nápolyban, azóta öt döntetlen és 14 vereség a mérlege. (Még abban az idényben sem nyert, amelyben Briegel és Elkjær-Larsen vezérletével bajnoki címet szerzett.)

A Juventus 1-0-ra győzött Cagliariban, a gólt Federico Bernardeschi szerezte a 75. percben. Fura gól volt: Pavoletti, a hazaiak játékosa a földre került Benatia könyöklése után. A játékvezető nem állította meg a játékot, s miközben a közönség fütyült és tüntetett, Bernardeschi, Douglas Costa átadásból megszerezte a győztes gólt.

Ehhez képest semmiség, hogy a Cagliari néhány büntető elmaradását is számon kérte Calvarese játékvezetőn. Különösen Bernardeschi kezezésgyanús eseténél tűnt úgy, hogy a hazaiaknak igazuk van, a bíró azonban nem kérte a videós segítséget.

Továbbra sem tud nyerni az Inter, noha a firenzei 1-1 alapvetően nem rossz eredmény. Luciano Spalletti együttese a legutóbbi hét tétmérkőzéséből csak egyet nyert meg, azt is tizenegyesekkel, a San Siróban, az Olasz Kupában, a harmadik ligás Pordenone ellen. A Fiorentina ellen Icardi gólja után az Inter nagyon közel állt a győzelemhez, de egykori játékosának, Diego Simeonénak a fia, Giovanni Pablo Simeone a 91. percben kiegyenlített.

A Milan 1-0-ra verte otthon a Crotonét, három nyeretlen bajnoki után győzött ismét. Leonardo Bonucci az első bajnoki gólját érte el új csapatában, részben a vendégek kapusának, Alex Cordaznak a hibájából.

A Benevento megtáltosodott! Miután az első 18 fordulóban összesen egy pontot gyűjtött, a legutóbbi két fordulóban hatot szerzett, ezúttal 3-2-re megverte a Sampdoriát.

A forduló meglepetése az Atalanta római sikere. A hétközben az Olasz Kupában a Napolit legyőző bergamói gárda 2-1-re yőzött az Örök Városban. A vendégek Andreas Cornelius és Marten De Roon góljával az első félidő feléig már kétgólos előnybe kerültek, ám még a félidő vége előtt, éppen De Roon kiállítása miatt, megfogyatkoztak. Az emberelőnyben játszó AS Roma szépíteni tudott ugyan, de egyenlíteni nem. Radja Nainggolan a tribünről nézte végig a mérkőzést, miután a vezetőségnek nem nyerte el a tetszését az a videó, amelyet feltöltött a közösségi médiába a szilveszteri bulizásáról.

Serie A, 20. forduló:

Fiorentina–Internazionale 1-1

Chievo–Udinese 1-1

Cagliari–Juventus 0-1

AS Roma–Atalanta 1-2

Torino–Bologna 3-0

Napoli–Verona 2-0

SPAL–Lazio 2-5

AC Milan–Crotone 1-0

Benevento–Sampdoria 3-2

Genoa–Sassuolo 1-0.

Az élcsoport: 1. Napoli 51 pont, 2. Juventus 50, 3. Internazionale 42, 4. Lazio 40 (19 mérkőzésből), 5. AS Roma 39 (19 mérkőzésből).

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Letarolta Magyarországot a Temu, és nincs ki megállítsa

Letarolta Magyarországot a Temu, és nincs ki megállítsa

Nem sok magyar internetező lehet már, aki ne hallott volna a Temuról, a kínai webshopról, amely pár hónapja robbant be a hazai e-kereskedelmi piacra és mostanra az egyik legnagyobb szereplővé vált. Az agresszív terjeszkedés és a szürreálisan alacsony árak komoly felzúdulást idéztek elő az online kiskereskedelmi szegmensben, akkorát, hogy már a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálódik a cégnél. De vajon hogy képes fennmaradni a Temu anyacége, mikor nagy valószínűséggel minden – egyelőre ingyenes – szállításon pénzt veszít, mekkora lehet a részesedése itthon, és mi lesz az áfával, amit a vásárlásaink után kell befizetniük a magyar államkasszába. Ezeknek jártunk utána a Portfolio Checklist különkiadásában.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×