eur:
394.24
usd:
370.46
bux:
0
2024. április 19. péntek Emma
A sportolóknak szinte bármire fel kell készülniük

A sportolóknak szinte bármire fel kell készülniük

Mennyire megterhelő, hogy a szokásosnál korábban, ebédidőben rendezik a Real Madrid és a Barcelona rangadóját? A szakértő szerint a sportolókat komoly munkával készítik fel egy éghajlatváltozásra, vagy akár egy szokásostól eltérő napszakban megrendezett megmérettetésre is.

A sportolók és a szakemberek számára komoly feladat megoldani azt, hogy a napi ritmustól eltérő időpontban nyújtsanak maximálisan teljesítményt –mondta az InfoRádiónak az Országos Sportegészségügyi Intézet Teljesítmény-diagnosztikai Kutató Osztályának vezetője a szombaton 13 órára szervezett Real Madrid-Barcelona mérkőzésről.

A szokásostól eltérő ingerekhez alkalmazkodnia kell a szervezetnek, erre nem csak akkor kell figyelni, amikor másik földrészre utazunk, hanem a napi időtényezők megváltozásakor is – hívta fel a figyelmet a Kovács Péter. 

Az ember különböző szervrendszereinek van egy megszokott napi ritmusa, adott napszakban egyik vagy másik működik fokozottabban. Ezeknek az optimális működéséhez az embert fel kell készíteni, a sportolóknál pedig a nagyobb teljesítmény érdekében ez megkerülhetetlen –magyarázta a szakember.

A szombati mérkőzés időpontja a megszokotthoz képest korainak számít, hiszen általában a délután 4-5 órakor szoktak meccset rendezni, így dél környékére időzítik az étkezést. Ehhez alkalmazkodik a sportolók szervezete is, ez pedig érinti az idegrendszer működését, a koordinációt és az erőnlétet is – emelte ki Kovács Péter. Ha nem figyelnek a bioritmusra, formahanyatlás lehet a következménye – tette hozzá.

Azt is hozzátette, hogy kétféle eljárás létezik ahhoz, hogy a sportolók fel tudjanak készülni egy esetleges változáshoz:

  • napokkal előbb az edzéseket a szokásostól eltérő időpontban megrendezett mérkőzéshez igazítják, 
  • vagy a táplálék bevitelre koncentrálnak, és azt igazítják a mérkőzés időpontjához. 

Kovács Péter azt is elmondta, hogy az átállás szinte természetesnek mondható a sportolók életében, mivel a megrendezett világversenyekhez más és más földrészekre is el kell utazniuk, így nemzetközi szinten a profi csapatoknál ezt a kérdést már meg kell oldani.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×