eur:
395.25
usd:
365.65
bux:
65394.23
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
A doppingbotrányba került Gatlin kirúgta az edzőjét

A doppingbotrányba került Gatlin kirúgta az edzőjét

Justin Gatlin világbajnok atléta elbocsátotta edzőjét, miután kiderült, hogy a tréner álcázott riportereknek kínált doppingszereket megvételre.

„Egyelőre nincsen hivatalos információnk és nem is láttam a doppingellenes szervezetek közötti levelezésben sem, hogy hivatalosan doppingvétséggel vádolták volna meg harmadszorra is Gatlint” 

– nyilatkozta Tiszeker Ágnest, a Magyar Antidoppintcsoport vezetője a InfóRádiónak.

A szakember szerint meg kell még várni az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége (USADA) reakcióját is, amely minden esetben kommentálja a történéseket, és hatással van a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségre (WADA) is. Tiszeker hozzátette, hogy a sportszakemberek felelősségét is fontos lenne megvizsgálni, mivel a doppinggal való visszaélésben a sportolón kívüli csapattagok is érintettek lehetnek, amennyiben ez kiderül, akár az edzőt is vagy a menedzsert is el lehet tiltani, négy évre.

Doppingellengőzésen természetesen a sportolón kívül a csapattagok nem esnek át, ezért a WADA szorosan együttműködik az FBI, az Interpol vagy az Europol munkatársaival, akik nyomozóhatóságként a tiltott szerek alkalmazása miatt már nyomozhatnak a sportoló segítői ellen is.

Justin Gatlin augusztusban minden idők legidősebb 100-as világbajnoka lett Londonban. Ezen a világeseményen kért először bocsánatot a doppingügyei miatt, miután a 100 méteres síkfutásban aratott győzelmét a szurkolók sem ünnepelték meg. Csupán hangos hurrogás és füttyszó hallatszott a lelátóról. Pedig ezen a versenyen a nyolcszoros olimpiai bajnok Usain Bolt előtt futott be a célba.

Justin Gatlin korábban kétszer bukott meg doppingszerrel. Mindkétszer eltiltották.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×