eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Visszavonul Buffon és a három muskétás

Visszavonul Buffon és a három muskétás

Olaszország romokban, a La Gazzetta dello Sport internetes kiadása már néhány perccel a svédek elleni kudarc után azt írta: ez az apokalipszis. A Squadra Azzurra kereken hatvan év után ismét hiányozni fog a labdarúgó-világbajnokságról. Az oroszországi harminckettes mezőnyből hiányzik a(z egyik) négyszeres világbajnok.

Az azúrkékek egygólos hátránnyal kezdték a milánói San Siróban a svédek elleni pótselejtezőt, miután Solnába 1-0-ra kikaptak a sárga-kékektől. Gian Piero Ventura az első meccs kudarca után három helyen is megváltoztatta a kezdő tizenegyét, Jorginho, Alessandro Florenzi és Manolo Gabbiadini is szerepet kapott. A változtatások nem váltak be, részben azért, mert a svédek okosan védekeztek, részben pedig azért, mert

előjött a 2017-es ősz betegsége:

a csatársor ötlettelenül futballozott. A Squadra Azzurra a mostani őszön hat hivatalos mérkőzést játszott, két, győzelem, két döntetlen és két vereség lett a mérlege. Még ennél is jellemzőbb, hogy az 540 játékperc alatt mindössze három gólt szerzett.

Visszavonul Buffon és a három muskétás

Ráadásul Milánóban a svédek az első félidőben gyakorlatilag eldönthették volna a továbbjutást, ha a végig indiszponált spanyol játékvezető, Antonio Mateu Lahoz az első félidőben akár Darmian, akár Barzagli kezezése után „befújja” a tizenegyest.

A második játékrészben az olaszok minden erejüket mozgósították, a 63. perctől Andrea Belotti és Stephan El Shaarawy is pályára lépett, majd a 76. perctől beszállt Federico Bernardeschi is. Nem segített. El Shaarawy volt talán a legveszélyesebb, ám a hajrában Robin Olsen bravúrral hárította a lövését. Az olaszok úgy estek ki, hogy a pótselejtezőn egyetlen gólt sem tudtak szerezni.

A mérkőzés után Gianluigi Buffon könnyek között nyilatkozott, megerősítve, hogy az utolsó hivatalos válogatott mérkőzését vívta. Sajnálkozott, hogy nem sikerült a kijutás, de mint mondta,

nem elsősorban maga miatt bánatos, hanem az ország, a szurkolók miatt.

„Egy nagy ölelés jár búcsúzóul Chiellónak, Barzának, Leónak és Lelének, akikkel együtt küzdöttünk végig vagy tíz évet” – mondta, utalva a régi társakra, Giorgio Chiellinire, Andrea Barzaglira, Leonardo Bonuccira és Daniele De Rossira, akik közül Chiellini, Barzagli és De Rossi is követte a kapitány példáját.

Visszavonul Buffon és a három muskétás

Buffon szerint nem becsülték le a svédeket, mindannyian tisztában voltak a mérkőzés fontosságával, de lélektanilag nagyon nehéz volt megbirkózni azzal, hogy hátrányban vannak.

Egy másik világbajnok, Daniele De Rossi „majdnem” pályára lépett a második félidőben, miután a szakmai stáb melegíteni küldte. Ám veterán védekező középpályás ingerülten válaszolt: „Mi a pokolnak álljak be, nem a döntetlent kell őrizni, csatárok kellenének” – dühöngött, s Lorenzo Insignére mutatott, aki azonban nem kapott játéklehetőséget.

A 60 éves Gian Piero Ventura, hiába volt 2020-ig szerződése a szövetséggel a kapitányi posztra, biztosan távozik. A La Gazzetta dello Sport szerint négy jelölt közül kerülhet ki az utód,

a legesélyesebb Carlo Ancelotti,

akit egyébként a lap szavazásán az olvasók is a favoritnak tartanak. Megpróbálhatja a szövetség hazahozni esetleg Antonio Contét Angliából, s ha a két, az utóbbi időben külföldön dolgozó edző közül egyiket sem sikerül megnyerni, a nyártól felvetődhet Massimiliano Allegri szerződtetése is. Vagy esetleg Roberto Mancinié.

Visszavonul Buffon és a három muskétás

A Gazzetta szerint az egyetlen probléma, hogy Ventura fizetése másfél millió euró körüli összeg volt évente, Ancelottié vagy Contéé négymillió körül lenne.

Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×