eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Szélesi leüvöltötte néhány játékos fejét

Szélesi leüvöltötte néhány játékos fejét

Szélesi Zoltán megbízott szövetségi kapitány szerint komoly fejmosást kaptak a játékosok, és azt reméli, ennek köszönhetően kedden jobb mentalitású magyar labdarúgó-válogatott lép pályára Costa Rica ellen, mint amelyik csütörtökön Luxemburgban 2-1-re kikapott felkészülési találkozón.

"A mérkőzés után kellemetlen pillanatokat éltek át a játékosok, a stábtagok és persze a drukkerek is.

A játékosok komoly fejmosást kaptak, néhányuknak le kellett üvölteni a fejét. Kedden más mentalitású játékot láthatunk"

- mondta a telki edzőtáborban tartott sajtótájékoztatón a szakember a luxemburgi vereség után.

Szélesi úgy vélte, a szakmai stáb mindent megtett, amit ilyen rövid idő alatt megtehetett, így a futballisták látszólag mentálisan és fizikálisan is jó állapotban voltak.

A 35 éves tréner azt mondta, Georges Leekens leendő szövetségi kapitány

nem volt túlságosan bőbeszédű a luxemburgi találkozót illetően.

"Megértem a szurkolókat. Sajnálatos, hogy kedden halkabb lesz a stadion, mert a világon egyedülálló táborunk van. Az idei év nem volt megfelelő, de én libabőrös leszek, ha mégis szurkolnak majd nekünk" - mondta Szélesi arra reagálva, hogy a válogatott szervezett szurkolói csoportja, a Carpathian Brigade jelezte, ezúttal nem fogja buzdítani a nemzeti együttest.

Szélesi kifejtette, a mentalitás mindenek felett áll, ezért is ad igazat a szurkolóknak. Szerinte lehet pontatlanabbul játszani, de csúszni-mászni kell a sikerért. Hozzátette, reméli, hogy "minden játékosnál van tükör és bele tud nézni anélkül, hogy összetörne".

A megbízott szakvezető arról is beszámolt, hogy

Dzsudzsák Balázs csapatkapitány térdsérülés miatt nem léphet pályára

Costa Rica ellen, így Kádár Tamás viseli majd a kapitányi karszalagot.

"Costa Rica világbajnoki résztvevő, játékosai komoly klubokban vannak, még ha ezúttal lesznek is hiányzók a keretében. Ettől függetlenül erős csapat" - mondta a soron következő ellenfélről Dibusz Dénes, aki elárulta, megtekintették a közép-amerikai együttes legutóbbi meccsét, amelyen 5-0-ra kikapott Spanyolországtól.

A szurkolók távolmaradásával kapcsolatban úgy fogalmazott a ferencvárosi kapus, hogy jogos az elégedetlenségük a csapat idei szereplése miatt és őt is megviselte a luxemburgi kudarc annak ellenére, hogy nem lépett pályára.

"Tiszteletben tartjuk a döntésüket. Nekünk most az a célunk, hogy újra megnyerjük őket, újra bízzanak bennünk, mert nekünk nagyon fontos a buzdításuk" - mondta a francia Le Havre hátvédje, Bese Barnabás.

A magyar válogatott idei utolsó mérkőzésén kedden 20.15-től Costa Rica csapatát látja vendégül a Groupama Arénában.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×