eur:
394.47
usd:
370.38
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Németország nem bírt Angliával

Németország gól nélküli döntetlent játszott Angliával a jövő nyári oroszországi labdarúgó-világbajnokságra készülő válogatottak péntek esti felkészülési mérkőzésén Londonban.

A világbajnoki címvédő németek végig mezőnyfölényben futballoztak, de gólveszélyt csak az első harminc percben jelentettek. Utána hiába birtokolták lényegesen többet a labdát a kapura semmilyen veszélyt nem jelentő angoloknál, nem sikerült gólt szerezniük a rendkívül kevés helyzetet hozó találkozón.

Belgium hiába vezetett kétszer Mexikó ellen, a brüsszeli összecsapáson a vendégek mindkétszer egyenlítettek, majd a 60. percben a vezetést is átvették. Romelu Lukaku második találatával azonban sikerült egyenlíteniük az esélyesebb házigazdáknak is. A vendégeknél a második félidőben Hirving Lozano négy perc alatt duplázott.

A francia válogatott az első, majd a második félidő közepén is gólt szerzett, így kétgólos győzelmet aratott otthon Wales ellen.

Az Európa-bajnok, egyúttal a magyarok selejtezőcsoporjában első portugálok a szintén vb-résztvevő Szaúd-Arábiát múlták felül 3-0-ra az aranylabdás Cristiano Ronaldo nélkül.

Eredmények:

Portugália - Szaúd-Arábia 3-0 (1-0)

korábban:

Anglia-Németország 0-0

Belgium-Mexikó 3-3 (1-1)

Franciaország-Wales 2-0 (1-0)

Ukrajna-Szlovákia 2-1 (1-1)

Lengyelország-Uruguay 0-0

Brazília-Japán 3-1 (3-0)

Koreai Köztársaság-Kolumbia 2-1 (1-0)

Szerbia-Kína 2-0 (1-0)

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 19. 18:04
×
×
×
×