eur:
393.9
usd:
364.77
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Gyorsan megtalálták Dembélé utódját

A Borussia Dortmund labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Andrij Jarmolenko, az ukrán válogatott támadója.

A 27 esztendő játékos a Kádár Tamást is foglalkoztató ukrán Dinamo Kijev csapatától szerződött a német együtteshez, amely a Bild című napilap információi szerint 25 millió eurót (7,5 milliárd forint) fizet a szélsőért.

A 69-szeres ukrán válogatott Jarmolenko a 339 mérkőzésen 137 találatot szerzett a Dinamo Kijev színeiben, s négy évre kötelezte el magát új csapatához.

A Német Kupa-címvédő dortmundiaknak azok után volt szüksége új támadóra, hogy pénteken 147 millió euróért (44,6 milliárd forint) eladták az FC Barcelonának a 20 esztendős Ousmane Dembélét.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×