eur:
394.24
usd:
369.61
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma
Gyulay Zsolt: lehetnek meglepetések

Gyulay Zsolt: lehetnek meglepetések

Idén csaknem egy hetet a Hungaroringen tölt a Formula-1 mezőnye, hiszen a Magyar Nagydíj után kollektív tesztet rendeznek majd a mogyoródi pályán. Gyulay Zsolt, a Hungaroring elnök-vezérigazgatója az InfoRádiónak jelezte, hogy a futamhétvége népszerűségére egyáltalán nem hat negatívan az, hogy egy időben van a vizes világbajnoksággal.

„Mindenféleképpen rekord-közeli látogatószámra számítunk. Most gyakorlatilag 30 százalékkal több az eladás, mint tavaly” - közölte Gyulay Zsolt.

„Az, hogy a kettő ugyanarra a hétvégére esik, mindenféleképpen jó, a két rendezvény ugyanis erősíti egymást. Látszik, hogy tele van a város turistákkal”

- véli a Hungaroring elnök-vezérigazgatója.

„Az, hogy Magyarország vizes világbajnokságot, Formula-1-et és EYOF-ot is tud rendezni, és hogy Budapesten most ennyi turista van, mindenkinek az előnyére válik” - fejtette ki.

„Az más kérdés, hogy az ember nem győz válogatni a jó és izgalmas programok között. De azt gondolom, hogy alapvetően két különböző érdeklődési körről van szó.

Nyilván van átfedés is, de aki a Formula-1-re jön, az kifejezetten Formula-1 rajongó, és az úszásnak is megvan a maga vonzáskörzete.

Azok a turisták, akik programokat keresnek Budapesten, bővelkedhetnek a változatos sportprogramokban” - fogalmazott Gyulay Zsolt.

Elmondta, hogy mivel 2026-ig van szerződés, eget rengető, a Magyar Nagydíj jövőjét nagyban befolyásoló tárgyalások nem várhatók. Ez az év az ismerkedésé, az új tulajdonosok is ismerkednek a promóterekkel.

Hozzátette: nyilvánvalóan a szükséges protokollbeszélgetések lesznek.

„Nagyon jó állapotban van a pálya, a vezetőség megdicsérte. Azt viszont nem tudjuk kiszámítani, hogy az időjárás mit hoz.

Az elmúlt évek megmutatták, hogy az időjárás meglepetéseket tartogathat a számunkra, de természetesen mindenre próbálunk felkészülni” - mondta a Hungaroring elnök-vezérigazgatója.

Gyulay Zsolt: lehetnek meglepetések

Igaz, a Liberty Media növelni akarja a futamok számát, és bár abba kevésbé van beleszólásunk, hogy mikor lesz a következő években az esemény, mi azért nagyon ragaszkodnánk a július végi időponthoz. Azt gondolom, hogy Európában ez a legjobb időpont: július végén, amikor kezdődnek a szabadságolások. És mivel utána van három-négy hét szünet, ez a pilóták számára is nagyon kedvező” - fogalmazott Gyulay Zsolt.

Hozzátette: ráadásul idén és jövőre is a Hungaroringen lesz a kollektív teszt.

„Két tesztelés van a világbajnoksági sorozatban, az egyik Barcelonában, a másik pedig a Hungaroringen”

- mondta a Hungaroring elnök-vezérigazgatója.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×