eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Esőben és 12 fokban rajtolt a sivatagi rali - úton a magyarok

Esőben és 12 fokban rajtolt a sivatagi rali - úton a magyarok

Moszkva szívében, a Vörös téren rajtolt el a Silk Way rali, amelynek mezőnye - 33 autó és 21 kamion - majdnem tízezer kilométer megtétele után érkezik majd meg a császári Kína korábbi fővárosába, a háromezer éves Hszianba jövő szombaton.

Az előző napok vesszőfutása után a magyar szervizcsapatok és versenyjárművek csütörtök éjszaka megérkeztek Moszkvába, péntek reggel átestek a kötelező technikai ellenőrzésen, így este már úgy állhattak oda a rajthoz, mintha nem is lettek volna úton négy teljes napig, s nem vesztegeltek volna a különböző határokon.

A Vörös tér ünneplőbe öltözött a jeles alkalomra, igaz, éppen akkor eredt el az eső, amikor az első versenyautó felgurult a rajtdobogóra.

Tizedik párosként rajtolt el a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs, amely ezen a versenyen érte el pályafutása egyik legjobb nemzetközi eredményét – 2012-ben az utolsó napon nagy hajrával az összetett második helyre zárkózott fel.

„Kellemes, enyhe őszünk van – viccelődött Bunkoczi.

"Eljöttünk egy sivatagi versenyre, ehhez képest tizenkét fok van és szakad az eső".

Elrajtolt a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (Scania) kamionos trió is.

A verseny szombaton a Moszkva és Csebokszari közötti szakasszal indult, amelyen a mért szakasz mintegy hatvan kilométer.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×