eur:
394.32
usd:
369.62
bux:
65192.74
2024. április 19. péntek Emma

Óriási meglepetés, kikaptak a magyar olimpiai bajnokok

A kajakos Takács Tamara és a kenus Devecseriné Takács Kincső pénteki, egyesbeli győzelme után szombaton párosban is győzni tudott a kajak-kenusok első Európa- és világbajnoki válogatóján, Szegeden.

Takács Tamara 500 méteren duplázott, ezúttal vasasos klubtársával, Vad Ninettával nyert, legyőzve a két olimpiai bajnok, Szabó Gabriella és Fazekas-Zur Krisztina duóját, akik ötödikként értek célba a döntőben. Takácsék mögött Farkasdi Ramóna és Medveczky Erika lett a második, Hagymási Réka és Bodonyi Dóra pedig a harmadik.

A kenusok hasonló számában a pénteken 200 méter egyesben első Takács Kincső győri csapattársával, Balla Virággal aratott papírforma-győzelmet úgy, hogy még a második helyezett egységre is több mint öt másodpercet vertek.

A férfi kenu kettesek 1000 méteres számában Vasbányai Henriknek nem sikerült megismételnie pénteki, egyesbeli sikerét, Kiss Tamással alkotott párosuk harmadikként ért célba. Az első helyet Vasbányai korábbi párostársa, Mike Róbert és új versenyzőtársa, Korisánszky Dávid szerezte meg, szinte végig vezetve.

A délelőtt talán legizgalmasabb döntője a férfi kajakpárosok 1000 méteres futama volt, amelyben sokáig úgy tűnt, rajt-cél győzelmet arat a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán, valamint Bárdfalvi Márk, de az utolsó métereken meglepte őket a honvédos Hufnágel Tibor és Ilyés Róbert, akik a hajrában gyakorlatilag állva hagyták a vetélytársaikat.

A vasárnapig tartó, Maty-éri verseny a július 14-16-án sorra kerülő plovdivi Eb-re és az augusztus 24. és 27. közötti racicei vb-re válogat.

A mostani verseny egyik érdekessége, hogy ezúttal a megszokott kilences helyett hetes döntőket rendeznek, hogy elkerüljék az időjárásból fakadó pályaelőnyöket, ez szombaton abszolút indokolt is volt, mivel nagyon erős szél fújt a pályán.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
Lezuhant egy stratégiai bombázó Oroszországban, ismét ukrán támadás volt Belgorod ellen – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Lezuhant egy stratégiai bombázó Oroszországban, ismét ukrán támadás volt Belgorod ellen – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Egy Tu-22M3 stratégiai bombázó repülőgép lezuhant Oroszország Sztavropoli területén. A négy pilóta katapultált, egyikőjüket még keresik. Az orosz védelmi minisztérium szerint a balesetet technikai probléma okozta. Vjacseszlav Gladkov belgorodi kormányzó szerint 25 légieszközt semmisítettek meg az Ukrajnával határos régió fölött péntekre virradóra. Néhány épületben kár keletkezett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×