eur:
393.75
usd:
364.67
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Bernd Storck kipakolt

Bernd Storck kipakolt

Hibát követett el, amikor bízott a játékosaiban, volt, akiben csalódott, és többé nem hívja be a válogatottba – mondta Bernd Storck, a labdarúgó-válogatott posztján megerősített szövetségi kapitánya.

A szövetségi kapitány, akinek az MLSZ elnöksége az andorrai történelmi vereség után újabb esélyt kínált, megerősítette a Nemzeti Sportnak adott interjúban, hogy a hazatérés után felajánlotta lemondását Csányi Sándornak, az MLSZ elnökének, és az elnökség elé is úgy ment, hogy tudta, benne van a pakliban a menesztése.

"Csányi Sándor feltette a kérdést, érzek-e magamban elég erőt a munka folytatásához. Természetesen igennel feleltem, mert szeretném a hajónkat én visszaterelni a legjobb útra" – mondta Storck. Elismerte, hogy

nincs bocsánat az Andorra elleni vereségre,

de állítja, rengeteg balszerencsés körülmény játszott szerepet a selejtező alakulásában: ketten visszavonultak, sok volt a sérült, és lemondott az itthoni élcsapatok játékosairól.

Könnyelműség volt az utóbbi döntés, amelyet Storck hozott meg, és utólag bánja is. Szerinte elsősorban Gera Zoltán hiányzott a csapatból, de 38 évesen már nem akarta terhelni, bízott a keret többi tagjában.

A horvát gólkirály Futács Márkót azért nem hívta be, mert abszolút újonc lett volna, és elöl nem akart olyan csatárral Andorrába utazni, aki korábban még a keretben sem volt, aki nem ismeri a felfogását, azt, hogy mit vár el a támadóktól. 

"Talán nem kellett volna ennyire megbízni egy-két játékosban

- mondta arról, hogy mi volt a legnagyobb hibája az elmúlt hetekben. - Ne szépítsük, néhányukban csalódtam. Felteszem a kérdés, hogyan fordulhat elő, hogy volt olyan védőnk, aki sárga lap nélkül játszotta végig az andorrai találkozót? Ha én ott vagyok a pályán, kőkeményen játszottam volna. Harcolni, küzdeni kell, nem sétálgatni. Annak, aki felveszi a válogatott mezét, mindent meg kell tennie a csapatért, a nemzetért. Tavaly láthattuk, ha ezt mindenki megteszi, milyen eufóriát vált ki az emberekből. No, és ami még a hibám, hogy a hazai klubok vezetőedzőivel is szorosabbra kell fűznöm a kapcsolatot. Egészen biztos, hogy meglátásaikkal ők is tudják segíteni a válogatottat, a munkámat."

Lesz olyan futballista, akit többé nem hív meg a keretébe, de neveket nem árult el,

először a játékosokkal akar beszélni a német szakember. Elsőként a csapatkapitánnyal, Dzsudzsák Balázzsal találkozik, a jövőbeni elképzeléseit is szeretné megosztani vele. Aztán szép sorban felhívja a többi futballistát, és elmondja, hogy számít-e rá.

Storck beszélt a fizetéséről is, azt mondta, a megjelent egy-másfél millió eurós összegek köszönő viszonyban sincsenek a valósággal.

"A profi labdarúgásban mindenki pénzt keres. Természetes, hogy az ember a munkájáért fizetést kap, de nekem a siker a legfontosabb, nem a pénz" - mondta a magyar válogatott szakvezetője.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×