eur:
393.9
usd:
365.13
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Újabb fejlemény az úszók szexvideós botránya ügyében

Újabb fejlemény az úszók szexvideós botránya ügyében

A szexvideó miatt botrányba keveredett hódmezővásárhelyi sportoló ügyében egy magánszemély feljelentést tett, nyomoz a debreceni rendőrség, és a Nemzeti Nyomozóiroda is vizsgálódik.

Három hete a debreceni országos úszóbajnokságon egy öltözőkabinban sportolók szexvideót forgattak: lapinformációk szerint négy fiú tőrbe csalt egy 16 éves úszólányt, akivel egyikük egy öltözőkabinban közösült, míg a másik három gondoskodott róla, hogy erről videofelvétel készüljön.

A Délmagyarország értesülései szerint az ötletgazda a hódmezővásárhelyi klubtól még a botrány kirobbanása előtt távozó sportoló volt, az ő mobiljával készült a videó is. A lap szerette volna őt megszólaltatni, de írásban nem reagált, telefonon pedig elérhetetlen volt.

A vásárhelyi klub elnökét, Szentkereszty Szabolcsot elérték, de többet nem szeretne foglalkozni a botránnyal, főként, hogy értesülése szerint történt is feljelentés az ügyben. Kiderült, hogy

a Debreceni Rendőrkapitányságon egy magánszemély tett feljelentést,

a hatóság pedig feljelentéskiegészítést rendelt el az ügy körülményeinek tisztázása érdekében.

Közben a BorsOnline kapott egy ajánlatot, miszerint több képet is megvásárolhatnak az említett aktusról. De ezt nem vették meg. A képet vételre felajánlók ügyében a Nemzeti Nyomozóiroda már vizsgálódik, de az ORFK adatvédelmi okokra hivatkozva nem adott információt erről.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×