eur:
393.85
usd:
365.06
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

A budapesti vb-n már új szabályok szerint birkóznak

Új szabályokat vezet be 2018-tól a Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW).

A szervezet arról tájékoztatta a nemzeti szövetségeket, hogy

fogásnemenként a jelenlegi nyolcról tízre emeli a súlycsoportok számát, az új súlyhatárokat pedig az augusztusi, párizsi világbajnokságon véglegesítik.

A technikai bizottság módosító javaslata 2018. január elsején lép majd életbe.

A súlycsoportváltozások mellett újdonság lesz az is, hogy a kategóriák versenyeit nem egy, hanem két nap alatt bonyolítják majd le. A második napon, amikor a döntőket rendezik, újabb mérlegelést tartanak, ezzel azt szeretnék elérni, hogy a sportolók a rajt előtt ne akarjanak extrém módon súlyt veszteni, majd a gyors fogyasztással leadott kilókat pótolni, mert ez egészségtelen.

Az UWW tervei szerint bevezetnek egy kiemelési ranglistát is, amellyel

megakadályozzák, hogy a vb-ken a favoritok a verseny korai szakaszában találkozzanak egymással.

A 2018-as birkózó-világbajnokságot Budapest rendezi.

Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×