eur:
395.04
usd:
370.8
bux:
65132.72
2024. április 19. péntek Emma
Fa Nándornak állandóan rögtönöznie kellett

Fa Nándornak állandóan rögtönöznie kellett

Fa Nándor ugyan visszavonult, de az általa épített hajó, a Vendée Globe-ot teljesítő Spirit of Hungary várhatóan versenyez tovább. A földkerülő vitorlásverseny nyolcadik helyezettje elmondta: több vetélytársa is olyan hajóval állt rajthoz, amely nem volt felkészítve minden körülményre.

„A józan ész azt mondja, hogy Új-Zéland után már hazafelé vitorlázok. Túl vagyok az út felén, a dátumválasztó vonaltól már hazafelé megyek, de azért az érzékeimben ez még nincs benne. Igazából a Horn-fok után éreztem azt, hogy hazafelé tartok, de ott sem azonnal. Valahol Rio magasságában éreztem azt, hogy a neheze a hátam mögött van, és hazafelé vitorlázok" - mondta Fa Nándor.

A magyar vitorlázó hangsúlyozta:

a precízen megtervezett út során állandóan rögtönöznie kellett.

„Az útvonal választás száz százalékig precíz volt, de ebben rengeteg rögtönzés van. A 92 nap napi rutinra, sőt, óráról-órára lebontott hajózási szakaszokra van osztva. Ahogy letöltöm az időjárás-jelentést, ahhoz kell alkalmazkodnom. Az útvonal kiválasztásának legfontosabb szempontja a szél, de szempont a hullámrendszer is. Az, hogy van-e olyan hullámrendszer előttem, amit ki akarok kerülni, vagy nincs. De a taktikát alapvetően a szél határozza meg." - magyarázta a magyar földkerülő hajós.

Fa Nándor mesélt arról is, hogy gyakran egy ilyen hosszú versenyen is egymás mellett mennek a hajók, néha látótávolságban is. Neki is volt olyan kísérője, akivel napokig beszélgettek rádión, és a közvetlen versennyel motiválták is egymást. Később ez a hajó kiállni kényszerült.

„Nagyon sok baleset származott alulépítésből. A hajótestben sem volt megfelelő szilárdság, árbócban, kötélzetben nem volt megfelelő szilárdság. Sok hajó sérült, illetve pusztult el azért, mert nem volt megfelelően felkészítve. A mezőny fele olyan hajókból állt, amelyek erős kompromisszummal épültek. Úgy gondolják – ez egy filozófia – hogy kispórolnak egy csomó anyagot a hajóból, könnyebbé, gyorsabbá teszik, és próbálják azokat az időjárási zónákat elkerülni, amelyeket már a hajó nem tud, amelyre nem alkalmas" – fejtette ki.

Fa Nándor hozzátette: két hajó is belekerült olyan időjárási helyzetbe, amelyre nem volt alkalmas. Az egyik megsemmisült, a másik összetört, és kievickélt Új-Zéland partjaihoz.

„Én valószínűleg egy bálnával ütköztem.

A tőkesúlyom profilosítását letörte egy darabon, a maradékot pedig elvitte az áramlás. Valószínűleg átúszott alattam, de rosszul mérte fel a távolságot. Az út felét úgy vitorláztam végig, hogy ez a profil nem volt a tőkesúlyon, ami komoly vibrációt okozott a hajóban." - mesélte Fa Nándor.

A Spirit of Hungary jelenleg a francia kikötőben áll. A magyar hajós hamarosan visszamegy, kitakarítja, újra versenyzésre alkalmas állapotba hozza, hogy valaki újra kihajózhasson vele. Fa Nándor azt még nem tudta megmondani, ki versenyezhet majd a hajójával, azt azonban elmondta: magyar tehetséget, aki földkerülő versenyen indulhatna, egyelőre nem lát.

A novemberben indult versenyen Fa Nándor 93 nap 22 óra 52 perc és 9 másodperc alatt vitorlázta körbe a bolygót, s lett ezzel nyolcadik a 29 fős mezőnyben, melyben előtte csak a második brit Alex Thomson volt nem francia. A győzelmet Armel Le Cléach rekordidővel szerezte meg: az új csúcs 74 nap 3 óra 35 perc 46 másodperc.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!
választás 2024

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt. Elege van a "Gyurcsányozásból", és felidézte, mit csinált Karácsony Gergellyel a villamos, illetve a tram-train a 2022-es kampány ellenzéki előválasztásán.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×