eur:
393.73
usd:
368.92
bux:
65730.22
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma
Fa Nándor: ez a csúcspont

Fa Nándor: ez a csúcspont

Fa Nándor a pályafutása csúcspontjának nevezte, hogy 63 évesen 93 nap alatt teljesítette a Vendée Globe szóló földkerülő vitorlásversenyt, s a nyolcadik helyen ért célba.

"Egyben vagyunk szerencsére, én is és a hajó is, bár a hajón a fáradás jelei mutatkoznak, egy 28 ezer mérföldes út során elhasználódik a kötélzet, az elektronika. Az én lelkemben viszont hatalmas felszabadultságot okozott a fogadtatás, a sok ember, olyan pozitív élményeket élek át, amilyeneket eddig nem" - mondta az MTI-nek a magyar hajós már a partra szállás és a szervezők részére adott első kötelező ünneplés, valamint a színpadi megjelenés után. Fa Nándor kisebb táncot járt a pódiumon, a nézők tapsa és éljenzése közepette.

Fa Nándor úgy értékelte, a mostani teljesítmény pályafutása csúcspontja.

"Van egy-két dolog, amire rendkívül büszke vagyok. Az egyik, hogy 100 napon belül célba értem, ez a 93 nap nagyon jó. A másik, hogy az árbócot nem kellett javítani, egyszer sem kellett megmásznom, s ezt az árbócot én készítettem. A harmadik, hogy a hajótestnek semmi baja, megbízhatóan teljesített. És persze ott a nyolcadik hely. Előzetesen azt mondtam volna, ha a 15 között végzek, az már nagyon jó eredmény. Ehhez képest a nyolcadik hely extrém jó." - fogalmazott a székesfehérvári sportember, utalva arra, hogy új generációs, többek között a sebességet jelentősen növelő támasztóuszonnyal felszerelt vitorlásokkal - az első négy helyen ilyen hajó végzett - kellett felvennie a versenyt.

Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy gondolkozott-e már a folytatáson, azt mondta: "az agyamban már összeállt egy új hajó virtuális terve".

"De azt a hajót már nem fogom megépíteni. A mostani út annyi energiát emésztett fel, hogy csoda, hogy volt bennem ennyi." - válaszolta Fa Nándor, aki 63 évével a verseny korrekordere lett, ennyi idősen még senkinek sem sikerült végigvitorláznia a Vendée Globe-ot.

Fa Nándor a hazai fejlesztésű és építésű Spirit of Hungary-vel 93 nap 22 óra 52 perc és 9 másodperc alatt vitorlázta körbe a bolygót - ez a legjobb földkerülő eredménye. A 27 850 mérföldes (50 130 kilométer) távot 12,35 csomós (22 km/óra) átlagsebességgel teljesítette.

Fa Nándor a harmadik Vendée Globe-ján indult, amelyen a feladat egyedül egy 60 lábas (18 méteres) hajóval, kikötés és külső segítség nélkül körbehajózni a Földet. Az 1992/93-as menet során a legjobb nem franciaként ötödik helyen ért célba 128 nap után.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
Egyre rosszabb a hangulat a tőzsdén

Egyre rosszabb a hangulat a tőzsdén

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. Ami a mai tőzsdei teljesítményt illeti, egyelőre az óvatos optimizmus jellemzi a kereskedést, kisebb emelkedést láthatunk a kontinens vezető tőzsdéin, a magyar piac azonban lefordult.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×