eur:
394.36
usd:
370.05
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Kovács Katalin ezt tanácsolja Kozák Danutának

Pályafutása befejezése után sem veszítette el motivációját Kovács Katalin. A háromszoros olimpiai bajnok kajakozó arról is beszélt, hogy szeretne valamit visszaadni a sportágnak abból, amit kapott.

A háromszoros olimpiai bajnok Kovács Katalin mindennapjait kislánya, Luca tölti ki tavalyi visszavonulása után, ő jelenti számára a fő motivációt.

„Az ő fejlődéséről szól a jövőm, arról, hogyan nyílik ki napról napra a világ számára” - mondtaa szövetség honlapjának nyilatkozva.

A 31-szeres világbajnok kajakozó felidézte, amikor tavaly nyáron bejelentette, hogy befejezi a pályafutását, volt pár hét, ami nehezebben telt el.

„Kerestem a helyem a nagyvilágban, szokatlan volt, hogy egyik napról a másikra megszűnt az a rendszer, amelyben addig éltem. Persze az is igaz, hogy az utóbbi két év alatt sok frusztráció volt bennem. A felkészülés miatt nem tudtam a családommal lenni, csak hétvégéken. Fizikálisan még jelen voltam az edzéseken, lélekben azonban már nem mindig. Ezt akkor és ott nem tudtam magamnak megfogalmazni, utólag jöttem rá arra, hogy valójában már nem tudtam száz százalékban ráhangolódni a kajakozásra. Amikor befejeztem, féltem, hogy mi ad majd motivációt, de ez a félelem feleslegesnek bizonyult. Ugyanúgy megvannak a napi feladataim és kialakult az a rendszer is, amelyben a családommal együtt élem az életemet. Örömöt ad a napi program megtervezése, Luca terelgetése” - fejtette ki.

Kovács Katalin beszélt arról is, hogy továbbra is szeretne gyerektáborokat szervezni.

„Ebben a közösségben nőttem fel, rengeteg mindent kaptam a sportágtól és mindenképpen szeretnék visszaadni valamit abból a tudásból, azokból az érzésekből, amelyek az én életemet is meghatározták” - hangsúlyozta.

Az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta a napokban jelentette be, hogy gyermeket vár. Kovács Katalin azt is elárulta, mit tanácsolna egykori versenyzőtársának, akivel Londonban közösen álltak fel a dobogó tetejére.

„Mindenkinek az életében másként alakulnak ezek a dolgok, erre nincsenek sémák. Amilyen tudatosan felépítették a közös pályafutásukat Danáék, olyan profin tervezték meg a gyermekvállalást is. Biztos vagyok benne, hogy tudni fogják mikor térjen vissza, hogyan vegye fel a tempót, és azt is tudom, hogy Dana anyaként is a maximumot adja majd. A szülői szerep nagy feladat és elköteleződés, de mivel ők együtt mozognak Bécóval, (Somogyi Béla – a szerk.) nem kell alkalmazkodniuk máshoz, ki tudják alakítani a közös ritmusukat. Danának nem lesznek olyan lelki nehézségei, mint amiket én cipeltem magammal, nem lesz külön a családjától, és ez sok pluszt adhat számára. Lesznek olyan pillanatok, amikor nehéznek érzi majd az előtte tornyosuló feladatokat, de amennyire nehéz, olyan szép korszak kezdődik el az életében” - emelte ki a 40 éves klasszis.

Kovács Katalin decemberben megkapta a szövetségtől a sportág legmagasabb kitüntetését, az Arany Érdemérmet.

„Rendkívül büszke vagyok erre a díjra. Gyerekkoromban csak kajakoztam, sosem ábrándoztam arról, hogy milyen jó lenne az Év sportolójának vagy éppen Arany Érdemérmesnek lenni. Ezek az elismerések mindig jó érzéssel töltik el az embert, valahogy plusz motivációt adnak a jövőhöz” - közölte.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 19. 18:04
×
×
×
×