eur:
393.76
usd:
365.41
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Nem gondolta meg magát Rosberg

A Formula-1-től váratlanul visszavonult Nico Rosberg elmondta, jó döntésnek tartja, hogy világbajnoki címe után jövőre már nem versenyez az elitsorozatban.

"Teljesítettem a küldetésem, pályafutásom csúcsán hagyom abba a versenyzést, mostantól új feladatokon dolgozhatok" - mondta a német pilóta a Frankfurter Allgemeine Zeitung keddi lapszámában.

A versenyző - egyelőre nem tisztázott szerepkörben - a Forma-1-ben szeretne maradni. Hozzátette: reméli, korábbi csapattársával, Lewis Hamiltonnal - akivel gyerekkoruk óta egymás ellen versenyeztek - a jövőben jobb lesz a viszonya, mint az utóbbi években volt.

Rosberg váratlanul, öt nappal azután jelentette be visszavonulását, hogy csapattársával, Lewis Hamiltonnal szemben megnyerte pályafutása első világbajnoki címét a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíjon.

A német pilóta helyére a szakértők és a sajtó szerint két jelölt van: a Williams finn versenyzője, Valtteri Bottas, valamint a Mercedes német tesztpilótája, a 2016-ban Manorral versenyző Pascal Wehrlein.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×