eur:
394.44
usd:
370.23
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Ugrásra készen a kamionok

A Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László kamionos trió januárban ismét rajthoz áll a klasszikus Dakar-útvonalon haladó Africa Race nemzetközi tereprali-versenyen.

A Qualisport Racing csütörtöki sajtóközleménye szerint Kovács Miklós pilóta, Czeglédi Péter navigátor és Ács László fedélzeti szerelő azzal a Scania kamionnal vesz részt a versenyen, amellyel az októberi Marokkó-ralin indult először.

"Megszereztük az első tapasztalatokat, azóta pedig gőzerővel dolgozunk, hogy az Africa Race-ig hátralevő időben versenyképessé varázsoljuk a kamiont" - fogalmazott a pilóta, aki együttesével a Jean-Louis Schlesser által szervezett verseny legnagyobb múltú résztvevői közé tartozik. Mostanáig csak egy futamot hagytak ki, az évek során pedig a kamionos kategória dobogójának összes fokát megjárták már. 2010-ben győztesként értek célba, az előző Africa Race-t pedig az ötödik helyen zárták.

A mezőny december 31-én Monacóból indul, a 12 szelektív szakaszból álló futam során a résztvevők átszelik Marokkót, Mauritániát, január 14-én pedig Dakarban, a Rózsaszín tó partján érnek célba.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×