eur:
393.87
usd:
364.75
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Fa Nándor: földkerülés előtt Balaton-kerülés

A november 6-án rajtoló Vendée Globe földkerülő vitorlásverseny előtt ezen a hétvégén Fa Nándor ismét megrendezi a Mol-TBS Nagydíj Balaton-kerülő viadalt.

A megmérettetést 2001-ben hívta életre Fa Nándor, a feladat: szólóban, egy 8 méteres hajóval a leggyorsabban körbevitorlázni a Balatont.

"Tovább bővült a flotta, új hajók épültek. Büszke vagyok rá, hogy az eredeti szándékom, miszerint provokálom a hazai hajósokat az innovációra, megvalósult" - nyilatkozott az MTI-nek Fa Nándor.

Hozzátette: húsz körül lesz az indulók száma, de a mostani mezőny alapvetően különbözik a kezdetiektől.

"Akkor az éppen rendelkezésre álló balatoni hajókkal, inkább kíváncsiságból indultak a versenyzők. Most a résztvevő vitorlások több mint fele erre a megmérettetésre épült, a többi is minőségi hajó, így az átlag biztosan magasabb szinten teljesít" - mondta Fa Nándor, jelezve, a következő évek nemcsak a hajók fejlesztéséről fognak szólni, hanem az indulók felkészüléséről is.

"Az az érdekes helyzet állt elő, hogy a hajók most előrébb tartanak, mint a vitorlázók. De ez kedvező, van mire építeni" - fogalmazott.

Fa Nándor maga ezúttal csak rendezőként lesz jelen a Mol-TBS Nagydíjon:

"Azért nem indulok, mert érzékben, kézben, mindenben teljesen átálltam a nagyhajóra, az óceáni vitorlázásra. Most vissza kellene szokni a kis méretekre, ami megzavarná a Vendée Globe-felkészülést. De jövőre visszatérek."

A Balaton-kerülő viadal mezőnye pénteken 10 órakor rajtol Balatonfüredről. A versenycsúcsot Varga Lajos tartja 13 óra 34 perccel.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×