eur:
394.48
usd:
369.79
bux:
65230.38
2024. április 19. péntek Emma

Egyesítették a nemzetet az olimpikonok és paralimpikonok - ünnepség a Vigadóban

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pénteken kitüntette a Rio de Janeiró-i olimpián és paralimpián eredményesen szerepelt magyar sportolókat és edzőiket.

A Pesti Vigadóban tartott ünnepségen a Magyar Érdemrend és a Magyar Érdemkereszt elismerések, illetve a miniszteri elismerő oklevelek átadása előtt a sportért is felelős miniszter kifejtette: a magyar közvéleményben aránytévesztés van a versenysport megítélésekor, mert a többségnek csak az első hely számít, más nem, márpedig minden eredményt meg kell becsülni és értékelni.

"Az olimpiában az a gonosz dolog, hogy csak négyévente rendezik meg, és aki az adott napon nyer, az nem azt jelenti, hogy ő a legjobb" - idézte a miniszter a riói ötkarikás játékokon háromszoros bajnok úszót, Hosszú Katinkát.

Hozzátette: egyáltalán nem természetes, hogy a legjobb eredményekhez sportszerűség is társul, de a magyarok ebben is az élen jártak.

"Olimpiai és paralimpiai sportolóink helytállásukkal példát mutattak valamennyiünknek, sikereik ünneplése pedig összekovácsolja a nemzetet" - mondta a miniszter, aki beszédében nemzetegyesítőknek nevezte a sikeres sportolókat.

Balog Zoltán emlékeztetett rá, hogy az olimpiai és paralimpiai sikereket követően egyre több fiatal kezd sportolni Magyarországon, ezért is fontos, hogy a kormány bevezette a mindennapos testnevelést.

"A sport nemzetstratégiai kérdés, az a célunk, hogy sportoló és sportszerű nemzetté váljunk" - mondta.

A magyar sport népszerűsítésének fontosságát hangsúlyozva a miniszter örömét fejezte ki, hogy az olimpikonok és a paralimpikonok egyre népszerűbbek a közösségi médiában is.

Balog Zoltán - Áder János köztársasági elnök megbízásából - példamutató, áldozatos tevékenysége elismeréseként Magyar Érdemrend Középkereszt a csillaggal polgári tagozat kitüntetést adott át Kulcsár Győző, a Magyar Vívó Szövetség mesteredzője, a Nemzet Sportolója és Petrov Anatolij Anatoljevics, a magyar paralimpiai csapat válogatott edzője részére.

Kimagasló szakmai munkája elismeréseként Magyar Érdemrend Középkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át Csipes Ferenc, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség válogatott edzője és Udvarhelyi Gábor, a Magyar Vívó Szövetség szövetségi kapitánya, mesteredzője.

Összesen 144-en kaptak elismerést, a sportolók közül ezúttal a 4-8. helyezetteket jutalmazták.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt.
VIDEÓ
Magyar óvodában építettek be egy nemzetközi innovációt

Magyar óvodában építettek be egy nemzetközi innovációt

A XVIII. kerületi Zöld Liget Tagóvoda teljes homlokzata és gépészete megújult, évtizedekre előre biztosítva az épület energiahatékony működését. Bár a klímaváltozás elleni küzdelemben az épületek felújítása az egyik legjelentősebb hatásokkal kecsegtető terület, itthon még viszonylag kevés kutatás-fejlesztés zajlik a témában. Az EU-s Horizon2020 keretprogram lehetőséget ad arra, hogy tagállamok kutatás-fejlesztő partnerei összefogjanak és úttörő megoldásokat fejlesszenek. Ez volt a célja a StepUP kutatás-fejlesztési projektnek is, ami innovatív megoldásokkal ösztönzi az energetikai mélyfelújítást, és ezáltal minél több épület karbonsemlegessé válását - szerepel az ABUD Mérnökiroda közleményében.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×