eur:
394.43
usd:
370.21
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Balatonfüreden az úszó világelit

Az olimpiai bajnoki címvédő Risztov Éva mellett világbajnokok sora áll rajthoz szombaton a balatonfüredi FINA/HOSA nyíltvízi úszó Világkupán. Az esemény a 2017. évi FINA-világbajnokság nyíltvízi tesztviadala is egyben – a jövő évi vb pályáját pedig a nagyközönség is kipróbálhatja, hiszen a profik után bárki úszhat 2017 métert a helyszínen, a Magyar Úszás Napja keretében.

Balatonfüreden negyedszer rendezik meg a Magyar Úszás Napját, melynek hagyományosan fő attrakciója a profik 10 kilométeres versenye. 2013-ban és 2014-ben még a LEN Európa-kupa sorozat egyik állomását rendezték itt, 2015-től viszont a jóval rangosabb FINA Világkupa-széria egyik kiemelt viadala a balatonfüredi. A rendezvény a tavalyinál is nagyobb sztárparádéval kecsegtet, hiszen a riói olimpia előtt ez az utolsó igazán rangos megmérettetés a szakágban.

A nőknél Risztov Éva szereplését kíséri a legnagyobb figyelem: a saját bevallása szerint „visszavonulása óta második olimpiájára készülő” világklasszis, a szám olimpiai címvédője eddig rendre dobogón zárt a füredi versenyeken, a tavalyi Világkupán például ezüstérmes volt.

Ugyanakkor nem lesz könnyű dolga, hiszen a nőknél a tavalyi világbajnokság első tíz helyezettjéből hatan is rajthoz állnak, köztük a 2015-ös füredi győztes Ana Marcela Cunha, az év legjobbjának választott brazil, aki a kazanyi vb-n megnyerte a 25 kilométert a Füreden szintén induló Olasz Anna előtt, ezüstérmes lett a csapatversenyben és bronzot szerzett 10 kilométeren.

Honfitársa, a 2013-as világbajnok Poliana Okimoto, valamint az 5 kilométeren 2013-ban és 2015-ben vb-aranyérmes amerikai Haley Anderson szintén „csúcskategóriásnak” számít a szakágban – utóbbi volt az, aki a londoni játékokon másodikként ért célba Risztov Éva mögött, 0.4 másodperccel lemaradva. És még folytatható a sztárok sorolása, hiszen már Füreden edz a németek kétszeres csapatvilágbajnoka, Isabelle Harle, illetve a Világkupa-összetett címvédője, az olasz Rachelle Bruni is – a felsoroltak valamennyien riói indulók is egyben.

A férfiaknál is gigászok küzdenek majd, így a 25 kilométer kazanyi világbajnoka, Simone Ruffini, az olimpiai bronzérmes kanadai Richard Weinberger, a brazilok csapatvilágbajnoki ezüstérmese, Allan do Carmo, valamint a két amerikai menő, a már 2005-ben 10km-en vb-aranyérmes Chip Patterson, illetve a csapatban 2011-ben világbajnok Sean Ryan.

Az elnyűhetetlen Világkupa-összetett címvédő német Christian Reichert pedig elképesztő duplázásra készül, hiszen múlt vasárnap még a setubali olimpiai selejtezőn szerepelt és lett második, most pedig hat napon belül a második 10 kilométerét is bevállalja.

A 9.30-kor startoló Világkupa-viadal megtekintése ingyenes, a balatonfüredi Tagore-sétányon óriáskivetítőkön is követhető a verseny, azt követően pedig körülbelül 12 órától bárki tesztelheti a 2017. évi FINA-világbajnokságon is használatos pályát. A hagyományos tömegviadalon 2017 méter leúszására várják a vállalkozókedvűek jelentkezését, akik közül az első ezer résztvevő úszósapkát és érmet is kap.

A Magyar Úszás Napja ugyanakkor hagyományosan nem csupán Balatonfüredre korlátozódik: ezen a szombaton a szokásoknak megfelelően számos vidéki nagyvárosban ingyenesen várják az úszni vágyókat a helyi uszodák és strandfürdők. Az idén többek között Békéscsaba, Debrecen, Gyöngyös, Győr, Kecskemét, Székesfehérvár, Tatabánya, Vác, Veszprém és Zalaegerszeg csatlakozott a kezdeményezéshez.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×