eur:
393.88
usd:
364.83
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Kovács és Janics elkerüli egymást

Szerdától péntekig rendezik a kajakozók és kenusok első olimpiai válogatóját Szegeden. Storcz Botond, a magyar felnőtt válogatott vezetőedzője az InfoRádiónak elmondta, hogyan lehet az egyes számokban megszerezni a riói olimpiai indulás jogát.

„A nem olimpiai számok közül egyedül a női kenu párosban rendezünk válogatót most Szegeden. Az első válogató célja, hogy mindenki az olimpiai versenyszámokra fókuszáljon, legyen kiélezett csata, a legjobbakat is késztessék a feltörekvők nagy küzdelemre, majd a riói játékok programján szereplő többi számban a második válogató egyedül dönt majd a moszkvai Eb-re utazó csapatról. Négyesben sem lesz ezen a héten verseny, férfi kajakban a második válogató határoz, a női négyest pedig én állítom össze az egyesbeli teljesítmények alapján” - fejtette ki Storcz Botond.

Megjegyezte, hogy vannak speciális versenyszámok is, amelyekben már a jövő héten eldől az olimpiai indulás kérdése.

„A számok többségében a mostani első helyezett 1-0-ra vezet, és magabiztosan várhatja a júniusi Eb előtti második válogatót. Három számban viszont előfordulhat, hogy nem lesz újabb hazai olimpiai válogató: női kajak egyesben 500 méteren és férfi kenu kettesben 1000 méteren a szegedi csata első két helyezettje indulhat majd a jövő hétvégi, duisburgi Világkupa-versenyen, és ha a mostani győztes helyezéstől függetlenül a németországi pályán is megelőzi riválisát, bekerül a riói csapatba. Női kajak egyesben 200 méteren is ez a helyzet, ha nincs átfedés az 500 egyessel. Ha mégis ez történne, akkor a legrövidebb távon lesz válogató júniusban” - tette hozzá az InfoRádiónak a szakvezető.

Storcz Botond elmondta, hogy a sportág egyik legrutinosabb aktív képviselője, Kökény Roland (Honvéd) múlt heti betegsége miatt kihagyja a versenyt.

Nem ritka a párosok mezőnyében az Újpest-Ferencváros kombináció sem, így például Kökény Roland korábbi párostársa, a vele Londonban olimpiai aranyérmes Dombi Rudolf (UTE) az FTC-s Bán Kristóffal egy hajóban szerepel Szegeden.

A kajakkenusport.hu oldalon elérhető teljes nevezési lista alapján női kajak egyesben Kozák Danuta (Újpest), Szabó Gabriella (Honvéd), Kovács Katalin (Honvéd) csak 500-on, Douchev-Janics Natasa pedig kizárólag 200-on méretteti meg magát. A Győr háromszoros olimpiai bajnoka 500 párosban végül nem Bodonyi Dórával (Szolnok), hanem klubtársával, Fazekas-Zur Krisztinával indul majd.

Az egyes szakágak indulóról készült elemzést ide kattintva olvashatja.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×