eur:
395.79
usd:
372.71
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Baráth Etele: Magas szintű oktatásra van szükség

Magas szintű oktatásra és szakképzésre van szükség ahhoz, hogy Magyarország sikeresebbé váljon az Európai Unióban - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Baráth Etele, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tagja, az Európa 2020 Stratégia Irányító Bizottságának elnöke.

"A politikusok valamennyi országban egyfajta kettős beszédet használnak az Európai Unióval kapcsolatban. Minden politikust meg kell választani, az őt megválasztóknak a politikus próbál eleget tenni, meg kell tartania a hatalmat, hiszen a politika a hatalom megszerzéséről és megtartásáról szól, ezért bizonyos üzenetekben másképp jelennek meg azok a hangsúlyok, mint amit esetleg az ember odakint egyeztet" - mondta Baráth Etele, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tagja, az Európa 2020 Stratégia Irányító Bizottságának elnöke.

Hozzátette: ült az Európai Tanács ülésén mint miniszter, a miniszterelnök mellett és ismeri ennek technikáját.

"Ezt nem szabad számon kérni negatív módon. Ez a brit kilépési szándék esetén is kiderült. Osztom Merkel véleményét, aki azt mondta, hogy ez egy flexibilis rendszer, kell bizonyos hajlékonyságot mutatnia, és ezt mi most be is bizonyítottuk. De ha valaki eddig sem volt tagja az eurózónának és Schengennek, akkor nem erőltethetjük rá. Sajnos lesznek negatív hatásai, ránk nézve is. De a válságból még senki nem lábalt ki igazán, tehát mindenki megpróbálja a saját gazdaságát a legelőnyösebb helyzetbe hozni és ez konfliktusokat is rejt magában." - fogalmazott az Európa 2020 Stratégia Irányító Bizottságának elnöke.

Mint mondta, a saját gazdaságunkon belül az innovatív gazdasági ágakat kell jelentősen erősítenünk.

"Erősíteni kell a saját hozzáadott érték megjelenítését azokban a termelési folyamatokban, amelyekben Európával közösen részt veszünk. Az olcsó bérmunkáról át kell állni arra a képességre, amit a magyar gazdaság mindig is bizonyított. Erővel kell tudni részt venni ebben a folyamatban. Ezt az erőt akkor lehet elnyerni, ha nagyon magas szintű az oktatásunk és az oktatásra magas szintű szakképzés épül. Az egyetemi oktatásunk is egyre magasabb szintű" - fogalmazott Baráth Etele.

Hozzáfűzte: Európa egyik legkomolyabb stratégiája a digitális Európa megteremtése, ezért nagyon fontos ebben a maximális és legnagyobb szabadságfokkal való részvételünk.

"De ilyen az energiapiacon való részvétel is. A lényeg, hogy minél jobban erősítsük a saját képességünket és készségünket ebben az együttműködésben" - hangsúlyozta Baráth Etele.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×