eur:
393.75
usd:
365.13
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Az orosz "súgó" felesége indulna az olimpián

Nem orosz színekben szeretne indulni az olimpián az atléta Julija Sztyepanova, akinek férje, Vitalij 2014-ben egy német televíziós csatornának nyilatkozott az országban folyó szervezett doppingolásról, majd a pár Németországba költözött.

A futó hivatalos levelet küldött a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek (IAAF), amelyben azt jelezte, hogy szeretne részt venni a riói olimpián, de "nem orosz színekben". Az IAAF vizsgálja a 800-as specialista kérvényét.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a múlt héten jelentette be, hogy megalakult a menekültstátusú sportolók ötkarikás csapata, amelynek tagjai közül a kvótát szerzők az olimpiai zászló alatt versenyezhetnek majd Rióban. Az egyelőre nem ismert, hogy Sztyepanova ebben a csapata kérte-e felvételét, mert tavaly politikai menekültstátusért folyamodott Kanadában.

Sztyepanovát 2013 februárjában kétéves eltiltással sújtották, ugyanis a doppingellenőrzés során a biológiai útlevelében rögzítettektől eltérő adatokat kaptak. Eredményeit 2011 márciusáig visszamenőleg törölték, így a 2011-es fedettpályás Eb-n szerzett második helyét is.

Férje, Vitalij Sztyepanov az Orosz Antidopping Csoport munkatársa volt, és 2014-ben egy német tévéstábnak nyilatkozott az Oroszországban, illetve az orosz atlétikában zajló szisztematikus doppingolásokról. A pár és kisfiúk ezt követően, 2014 decemberében Németországba költözött, majd tavaly novemberben Kanadában kértek menekültstátust.

A 2014-ben kirobbant doppingbotrány nyomán az IAAF tavaly november 13-án felfüggesztette orosz tagszövetségét, ami azt jelenti, hogy versenyzőik jelen állás szerint nemzetközi versenyeken nem vehetnek részt, csak hazai viadalokon szerepelhetnek, s ha a döntés nem változik, a nyári riói olimpián sem lehetnek ott. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) jelentésében megállapította, hogy az orosz atlétikában jelentős mértékű, államilag támogatott doppingolás zajlik.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×