eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Elhunyt Killik László kosárlabda mesteredző

Életének 89. évében elhunyt Killik László, a női kosárlabda-válogatott történetének legsikeresebb szövetségi kapitánya.

Az 1927 szeptemberében Aradon született szakember haláláról a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) honlapja számolt be, jelezve, hogy a trénert az MKOSZ és az MTK Budapest is saját halottjának tekinti.

Killik László több mint 20 éven át irányította a női válogatottat, melynek legnagyobb sikerei a nevéhez fűződnek: ő volt a kapitánya az 1980-as moszkvai olimpián - a női válogatott történetének egyetlen ötkarikás szereplésekor - negyedik helyen végzett csapatnak, s ő vezette az együttest 1984-ben is, amikor kiharcolta az olimpiai indulást. Los Angelesben végül nem szerepelhetett a gárda a szocialista országok bojkottja miatt.

A kiváló tréner emellett három Európa-bajnoki bronzérmet nyert a csapattal az 1980-as években, de ő irányította a válogatottat az 1997-es budapesti Eb-n is, melyet a negyedik helyen zárt az együttes.

Klubszinten az MTK-val forrt egybe Killik László neve, 1991-ben bajnok lett a fővárosi együttessel, s később sem szakadt el az egyesülettől, egészen tavaly őszig az együttes minden hazai meccsére kilátogatott a Városmajorba.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×