eur:
395.07
usd:
365.52
bux:
65379.62
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Sidi megnyerte a legrangosabb nemzetközi légfegyveres versenyt

Az olimpiai kvótás Sidi Péter nagyszerű eredménnyel győzött a férfi puskások között a legnagyobb nemzetközi légfegyveres viadalnak számító müncheni versenyen.

A világ- és Európa-bajnok komáromi sportoló - a hétvégén zárult verseny eredményközlőjének honlapja szerint - a 60 lövéses alapversenyt 630,6 körrel holtversenyben a második helyen zárta, majd a fináléban ismét fantasztikusan célzott, s 209,2 körrel diadalmaskodott.

Ugyanebben a számban a szintén riói kvótás, mindössze 18 éves Péni István is remekelt: 629,3 körös alaperedményével hatodik helyen jutott fináléba, melyben 145 körrel végül ötödik lett.

Nem csupán a férfi, hanem a női puskásoknál is volt kiemelkedő magyar produkció Münchenben, ugyanis a 2014-ben Európa-bajnok Miskolczi Julianna 418,2 körrel nyolcadik lett a 40 lövéses alapversenyben, azaz éppen befért a döntőbe. Ott pedig 123,8 körrel hatodik helyen végzett.

Miskolczi mostani szereplése kifejezetten biztató és reményt keltő a riói olimpia szempontjából is, ugyanis kevesebb mint négy hét múlva rendezik majd Győrben a 10 méteres - légfegyveres - Eb-t, amely a sportág utolsó kvalifikációs versenye lesz a játékokra, s a mostanihoz hasonló eredménnyel Miskolczinak reális esélye lenne indulási helyet szerezni.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×