eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Miklós Edit pontot szerzett szuper-G-ben, Vonn tovább szárnyal

Az amerikai Lindsey Vonn nyerte a női alpesi sízők világkupa-sorozatának Cortina d'Ampezzóban rendezett vasárnapi szuper-óriásműlesikló versenyét, amelyen Miklós Edit 27. lett, így négy pontot szerzett.

A 31 éves győztesnek ez volt a 11. sikere az olaszországi helyszínen, ennyiszer pedig még egyetlen alpesi síző sem nyert ott.

Vonn immár 75 vk-győzelemnél jár, 11 hiányzik neki ahhoz, hogy utolérje minden idők legeredményesebb alpesi versenyzőjét, a svéd Ingemar Stenmarkot.

Az amerikai versenyző szuper-G-ben a mostani szezonban három futamból hármat megnyert, s a szakági, valamint immár az összetett pontversenyben is az élen áll.

Vonn mögött a liechtensteini Tina Weirather végzett a második, a német Viktoria Rebensburg pedig a harmadik helyen.

A lesikló-specialista Miklós Edit 51-es rajtszámmal csúszhatott az 53 fős mezőny végén, hátránya a célban 3.22 másodperc volt a győzteshez képest, de ezzel az idény során először ebben a szakágban is pontokat szerzett.

Eredmények, női szuper-óriásműlesiklás:

1. Lindsey Vonn (amerikai) 1:26.55 perc
2. Tina Weirather (liechtensteini) 1:27.24
3. Viktoria Rebensburg (német) 1:27.70
...27. Miklós Edit 1:29.77

A szakági pontverseny állása 3 futam után (még 5 van hátra): 1. Vonn 300 pont, 2. Cornelia Hütter (osztrák) 170, 3. Lara Gut (svájci) 161,...39. Miklós Edit 4

Az összetett pontverseny állása 22 futam után (még 19 van hátra): 1. Vonn 900 pont, 2. Gut 855, 3. Frida Hansdotter (svéd) 661,...50. Miklós Edit 105

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×