eur:
393.76
usd:
365.05
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Kiengedték a kórházból a FIFA korábbi elnökét

Szombaton kiengedték a kórházból a 99 éves Joao Havelange-t, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) korábbi, brazil elnökét.

A Rio de Janeiró-i szamaritánus kórház szóvivője elmondta, hogy a légzőszervi problémákkal kezelt egykori sportvezető azért térhetett haza egy nap után, mert állapota stabil, a vizsgálati eredményei pedig megnyugtatóak voltak.

Tavaly júniusban légúti gyulladás miatt néhány napig ugyanebben az intézményben ápolták, 2012-ben pedig több mint két hónapot kellett kórházban töltenie egy fertőzés miatt.

Havelange úszóként és vízilabdázóként részt vett az 1936-os berlini, valamint az 1952-es helsinki olimpián. A FIFA-t 24 éven keresztül, 1974 és 1998 között irányította elnökként, ő volt a jelenleg korrupciós vádak miatt felfüggesztett Joseph Blatter elődje.

A brazil sportvezető 2013-ban - ugyancsak korrupció gyanúja miatt - lemondott a nemzetközi szövetség tiszteletbeli elnöki posztjáról, de a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) évtizedek óta tagja. Rio de Janeiróban az Olimpiai Stadion - amelyben a jövő évi ötkarikás játékok atlétikai versenyeit rendezik - az ő nevét viseli.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×