eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Ötödik a férfi párbajtőr csapat Tallinnban

Az ötödik helyen végzett a magyar férfi párbajtőr csapat a tallinni olimpiai kvalifikációs világkupaversenyen.

A magyar szövetség vasárnapi tájékoztatása szerint a Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Somfai Péter összeállítású együttes a dánok és a csehek legyőzése után a negyeddöntőben 45-33-ra kikapott a franciáktól, majd az utolsó két meccsén jobbnak bizonyult a németeknél és a házigazda észteknél.

Az ötödik hellyel - ahogy a szövetség honlapja fogalmaz -, a csapat egy apró lépéssel közelebb került a riói játékokhoz.

Ugyanezt nem mondhatja el magáról a Budai Dorina, Hormay Adrienn, Révész Julianna, Szász Emese összetételű női párbajtőr-válogatott, amely 12. lett a nancsingi vk-n.

A férfi párbajtőrözőknek az utolsó két versenyen, 2016 első negyedévében Heidenheimben és Vancouverben kell úgy szerepelniük, hogy a németeket maguk mögött tartják, s közben a papírforma érvényesül, így ugyanis a csapat ott lehet az olimpián.

A nők számára a hátralévő két riói csapatkvalifikáló versenyt Barcelonában és Buenos Airesben rendezik. A magyar szövetség szerint az ötkarikás kijutásra matematikai esély feltétlenül van, ám a gyakorlatban ez százalékban kifejezve "lassan egyszámjegyűre csökken".

Címlapról ajánljuk
Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

A leszokási hajlandóságot nagyban befolyásolja, hogy mennyire érezzük távolinak a dohányzás negatív, illetve a leszokás pozitív következményeit – derül ki az ELTE PPK kutatóinak 1500 dohányost bevonó vizsgálatából.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×