eur:
395.37
usd:
366.43
bux:
65697.33
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Van Basten visszatért

Marco van Basten visszatért az AZ Alkmaar futballklubhoz, de egészségi okok miatt nem marad az élvonalbeli csapat vezetőedzője, hanem az egyesület tehetségeit pallérozza a jövőben.

A korábbi híradások arról szóltak, hogy az októberben 50 éves szakember stressz okozta szívproblémákkal bajlódik apja júliusi halála óta, s e hónap elején a klub azt közölte, hogy kéthetes szünetet ad a nyáron szerződtetett trénernek, akinek utódja vélhetően eddigi segítője, Alex Pastoor lesz.

A játékosként háromszoros aranylabdás és 1988-ban Európa-bajnok tréner kedden a váltás okáról úgy nyilatkozott, hogy a vezetőedzői poszt ellátása "egyre gyakrabban okozott fizikai és mentális problémákat", s ki akar vonulni a tisztséggel járó rivaldafényből.

Earnest Stewart klubigazgató bejelentése szerint Van Basten mostantól fogva az AZ Alkmaar talentumainak fejlődésére koncentrál.

Az exjátékos az Ajax Amsterdam és az AC Milan színeiben futballozott, majd 2004 és 2008 között holland szövetségi kapitányként, utána az Ajax edzőjeként dolgozott. Három év szünet után, 2012-ben vette át a Heerenveen irányítását, majd idén írt alá az Alkmaarhoz.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×