eur:
394.31
usd:
370.36
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Diósgyőr-FTC rangadó

A Ferencváros diósgyőri vendégjátéka a legnagyobb érdeklődésre számot tartó találkozó a labdarúgó OTP Bank Liga hétvégi, 13. fordulójában.

A hazaiak augusztus 11. óta nem szenvedtek vereséget a bajnokságban, ráadásul egy klubrekordot jelentő hétmeccses sikerszériát is produkáltak, ez a legutóbbi fordulóban, a Szombathelyi Haladás otthonában elért 2-2-es döntetlennel szakadt meg. A Diósgyőr otthon még nem kapott ki ebben a szezonban, s utóbbi három hazai összecsapását megnyerte. A viszonylag jól rajtoló Ferencváros ugyanakkor hullámvölgybe került, utóbbi négy mérkőzésén nem tudott nyerni, igaz, a Magyar Kupában kedden 10-0-ra győzött a harmadosztályú Szekszárd ellen, ez azonban nem lehet mértékadó a szombati rangadó szempontjából.

A listavezető Videoton a sereghajtó és otthon még nyeretlen Kaposvár vendége lesz, s óriási meglepetés lenne, ha nem szerezné meg szezonbeli tizedik győzelmét. A címvédő Győr a vasárnapi zárótalálkozón a negyedik Budapest Honvéd stadionjában szerepel. A kispestiek az előző körben meglepetésre nyerni tudtak Székesfehérváron a Videoton ellen, a Győr pedig eddig csak egyszer kapott ki idegenben.

A múlt szerdán edzőt váltott, s új szerb szakvezetőjével két nappal később az MTK otthonában győztes Újpest vasárnap a harmadik helyen álló Debrecent fogadja.

OTP Bank Liga, 13. forduló:

szombat:
Diósgyőri VTK-Ferencváros 14.00, v: Andó-Szabó
Mezőkövesd-Zsóry FC - PMFC-Matias 16.00, v: Bognár
Kaposvári Rákóczi-Videoton FC 16.00, v: Németh Á.
Puskás Akadémia-MTK Budapest 18.00, v: Erdös
MVM Paks-Szombathelyi Haladás 20.00, v: Kassai
vasárnap:
Újpest FC - DVSC-TEVA 16.30, v: Vad II
Budapest Honvéd-Győri ETO FC 18.30, v: Solymosi

Vasárnap délután módosított útvonalon jár a 96-os és a 196-os autóbusz egy labdarúgó mérkőzés biztosítása miatt. A Budapesti Közlekedési Központ emlékeztetett arra, hogy november 3-án fél 5-től az újpesti Szusza Ferenc Stadionban rendezik meg az Újpest - Debrecen bajnoki labdarúgó-mérkőzést, ezért délután 3 és este fél 8 között lezárják a Megyeri utat a Váci út és az Irányi Dániel utca között.

A tabella:
1. Videoton FC 12 9 1 2 27- 8 28 pont
2. Diósgyőri VTK 12 7 4 1 22-10 25
3. DVSC-TEVA 12 7 3 2 28-13 24
4. Budapest Honvéd 12 6 2 4 19-14 20
5. Ferencváros 12 6 2 4 17-16 20
6. Győri ETO FC 12 5 5 2 21-13 20
7. Szombathelyi Haladás 12 5 5 2 20-15 20
8. Lombard Pápa Termál FC 13 5 2 6 17-19 17
9. MVM Paks 12 4 3 5 16-20 15
10. Kecskeméti TE-Phoenix Mecano 13 4 3 6 18-26 15
11. PMFC-Matias 12 4 2 6 19-23 14
12. Újpest FC 12 3 4 5 17-19 13
13. MTK Budapest 12 3 2 7 12-14 11
14. Puskás Akadémia 12 3 2 7 13-24 11
15. Mezőkövesd-Zsóry FC 12 3 2 7 15-27 11
16. Kaposvári Rákóczi 12 1 2 9 10-30 5

Címlapról ajánljuk

Dobrev Klára az Arénában az EP-választás tétjéről és Magyar Péterről

Június 9-én arról is döntünk az európai parlamenti választáson, hogy egy Európa nélküli víziót támogatunk, vagy éppen egy erősebb Európa-víziót – mondta Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, a DK–MSZP–Párbeszéd európai parlamenti listavezetője. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az Európai Egyesült Államok előnyeiről, a Magyar Péter-jelenségről és az esetleges miniszterelnök-jelöltségéről is.
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×