eur:
394.28
usd:
370.51
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Birkózó-vb - Lőrincz Viktor is a bronzéremért küzd

Lőrincz Viktor bronzéremért léphet majd szőnyegre a kötöttfogásúak 84 kilogrammos kategóriájában, miután a vigaszágon mindkét meccsét megnyerte a budapesti birkózó-világbajnokság szombati versenynapján.

A ceglédiek 23 éves versenyzője a nyolcaddöntőben őt legyőző azeri Saman Tahmasebi fináléba jutása után került a vigaszágra, melynek első körében a német Eugen Ponomartschukkal csapott össze. A találkozó kevés izgalmat tartogatott, a rendkívül passzív és tanácstalan német versenyzőt kétszer intették, az első után Lőrincz térdelőhelyzetet követően pörgetett (2-0), majd a második már büntetőpontot ért (3-0), a magyar versenyző ezzel simán jutott tovább.

A következő körben, már a bronzmérkőzésért a grúz Giorgi Csirakidze volt a 2012-es Európa-bajnoki bronzérmes magyar birkózó ellenfele. Lőrincz ugyan csak 20 percet pihenhetett a német elleni sikerét követően, lényegesen kevesebbet a negyeddöntőben elvérző grúznál, mégis Csirakidze tűnt sokkal fáradtabbnak. A ceglédi birkózó két perc után tolta ki először (1-0) a már akkorra intett riválisát, majd néhány másodperccel később másodszor is így tett (2-0). A menet vége előtt aztán Lőrincz riválisa mögé került és pörgetett (5-0), a szünet után, a második szakasz elején pedig ismét levitte Csirakidzét (7-0), s a meccs technikai tussal zárult.

Lőrincz Viktor a harmadik helyért a finn Rami Hietaniemivel csap össze az esti program ötödik mérkőzésén, várhatóan 19.45 óra körül. A 96 kg-ban Kiss Balázs bronzmeccse 20.15 körül kezdődik.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×