eur:
393.77
usd:
365.03
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Olimpia: nem adja fel a fallabda és a baseball/softball

Továbbra is szeretne felkerülni az ötkarikás játékok műsorára a közösen induló baseball/softball, valamint a fallabda azok után, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vasárnap a birkózás 2020-as és 2024-es programban tartása mellett szavazott.

A birkózás 49, a közösen szereplő baseball és softball 24, a fallabda pedig 22 voksot kapott. A most lemaradók legközelebb a 2024-es bekerülésért küzdhetnek. A NOB-tagok szerint a következő ilyen versengésben az öttusa és a tekvondó lehet veszélyeztetett.

Riccardo Fraccari, a Nemzetközi Baseball Szövetség elnöke gratulált a birkózásnak és a sportág nemzetközi szövetségének (FILA), majd jelezte: folytatják a további munkát, hogy visszakerüljenek az ötkarikás programba. A baseball és a softball 1992 és 2008 között már jelen volt a nyári játékokon.

"Megyünk tovább az úton, keményen dolgozunk, miután tanultunk a mostani versenyből" - jegyezte meg Fraccari.

Ramachandran, a Nemzetközi Fallabda Szövetség elnöke kiemelte: közel egy évtizedes lobbitevékenységük és álmuk ért véget vasárnap, de továbbra is kitartanak amellett, hogy bekerüljenek az olimpiai programba.

"Nagyon sokkal tudunk hozzájárulni az olimpiai mozgalomhoz, és hiszünk benne, hogy egyszer csatlakozhatunk a játékokhoz." - mondta.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×