eur:
393.94
usd:
364.97
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Megalázó vereség Bukarestben - "Csöndben kell maradnunk"

Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a péntek esti világbajnoki selejtezőn a románoktól elszenvedett 3-0-ás vereség alkalmával néhány futballista nem tudott megbirkózni az atmoszférával.

"Nem szeretném, ha magyarázkodás lenne, nem is bontanám ki az okokat, de ilyen hangulatban sok játékosom nem lépett még pályára. A román csapat lényegesen jobban játszott, mint Budapesten, gyakorlatilag ugyanazok a futballisták most teljesen másképp teljesítettek, mi pedig lényegesen gyengébbek voltunk" - nyilatkozta a szakember a találkozót követő sajtótájékoztatón.

Hozzátette: a második percben kapott gól döntően befolyásolta a mérkőzést, mint mondta ez "mélyre tolta a csapatot, mélyebbre, mint kellett volna..." Egy újságírói kérdésre reagálva ugyanakkor elmondta: az együttessel szemben nem lehet megkérdőjelezni, hogy előrelépett az elmúlt három évben, kapitánykodása ideje alatt.

"Nagyon sajnálom, hogy a velünk szimpatizálóknak, az ide utazó szurkolóknak és az otthon ülőknek csalódást okoztunk, kedden egy észtek elleni győzelemmel kárpótolnánk őket, ha lehet" - mondta Egervári.

Nem titkolta csalódottságát természetesen Dzsudzsák Balázs, a válogatott csapatkapitánya sem: "Szeretném megköszönni a szurkolóknak, hogy ennyien eljöttek és így buzdították a csapatot. Nagyon nagy csalódást okoztunk nekik, nem tudom, hogyan fogjuk kárpótolni őket, de azon leszünk, hogy egy picit szépítsünk majd ezen a dolgon. Ugyanakkor tudom, hogy ezt nem lehet, hiszen nekik ez volt a mindent vagy semmit mérkőzés, hogy ha utolsók vagyunk a csoportban, de itt nyerünk, akkor is náluk olyan, mintha továbbjutottunk volna. Itt csalódások sora ért most bennünket."

A Dinamo Moszkva szélsője elmondta: sajnos sok egyéni hiba volt a mérkőzésen, ráadásul szerkezetileg is "úton voltak" a játékosok, túl nagy területet hagytak a románoknak, amit ők ki is használtak. Ugyanakkor ő is elmondta, hogy a második percben kapott gól sokkolta az együttest, ezzel pedig "embereket lehet elveszteni".

"Most vállalnunk kell mindenféle támadást, és csöndben kell maradnunk, mert amit mondanak, arra nincs válasz" - mondta Dzsudzsák, aki újságírói kérdésre hozzátette, nem lenne meglepődve, ha az észtek elleni keddi összecsapáson alig lenne néző a Puskás Ferenc Stadionban. A vb-selejtezők hátralevő részével kapcsolatban elmondta, a kötelező mérkőzéseket - Észtország és Andorra ellen - hozni kell, ráadásul most már Hollandiából is el kellene hozni egy pontot.

A második percben hatalmasat hibázó Guzmics Richárd szintén nehezen talált szavakat a történtekre: "Nagyon nagyot hibáztam, sajnos nem tudom semmissé tenni. Azt beszéltük meg, hogy az első percekben próbáljuk meg átívelni a középpályájukat, ezt akartam tenni, de belsővel rosszul találtam el, ha bárhogy máshogy belerúgok egy jó nagyot, és kimegy a stadionból, az sem baj. Sajnos rosszul találtam el, ez pedig döntően befolyásolta a mérkőzést."

Némi meglepetésre Korcsmár Zsolt ezúttal a középpályán kapott lehetőséget, ám mivel a hazaiak a 31. percben már két góllal vezettek, Egervári Sándor taktikai okok miatt lecserélte a játékost, aki ráadásul sárga lapjai miatt nem szerepelhet majd kedden az észtek ellen.
"Taktikai lépés volt, amit elfogadtam. Sok volt a sérültünk, a szakmai stáb pedig így látta a legjobbnak, sajnálom, mert maradt még bennem, úgy érzem, jobb teljesítményre lettem volna képes. Nagyon csalódottak vagyunk, de szeretnénk ezt a két hetes időszakot egy keddi győzelemmel zárni."

A magyar válogatott hét fordulót követően a harmadik a D csoportban, két ponttal lemaradva a román csapat mögött. A románok kedden a törököket, a magyarok pedig az észteket fogadják, utóbbi gárda közel állt pénteken a bravúrhoz, ugyanis hazai környezetben a hollandok ellen értek el 2-2-es döntetlent, úgy, hogy a vendégek az utolsó pillanatban egyenlítettek.

Mindez azt vetíti előre, hogy a magyar válogatottnak három nap múlva is rendkívül nehéz dolga lesz.

A román sajtó ünnep

A magyar labdarúgó válogatott elleni román győzelmet ünnepelte szombaton a román sajtó, amely szerint "megkérdőjelezhetetlen" volt a román csapat fölénye Bukarestben világbajnoki selejtezőmérkőzésen.

A Gazeta Sporturilor legnagyobb példányszámú román sportújság szerint a péntek esti meccset Románia már az öltözőben megnyerte, utalva ezzel Ciprian Marica korai góljára, amellyel a román válogatott a 2. percben vezetést szerzett. Az újság címlapján a Ria-Ria-Hungária rigmusra utaló szójáték olvasható úgy, hogy a Hungária szót a román "öröm" szóval (bucuria) helyettesítették.

A lap megállapítja, hogy 41 ezer néző által biztatott román válogatott "robbanékonyan" kezdett, és már a második percben vezetéshez jutott, majd Pintiliinek a 20 méterről vinklibe célzott bombalövése gyakorlatilag megpecsételte a találkozó sorsát, és Románia a pótselejtezőt érő második helyre lépett elő. A lap szerint a magyar szurkolók azzal a céllal jöttek Bukarestbe, hogy szétverjék a román fővárost, de végül megszelídítve távoztak.

A Pro Sport című újság azt emeli ki a mérkőzés kapcsán, hogy Victor Piturca román szövetségi kapitány "zseniálisan" választotta ki kezdő játékosait, akárcsak a cseréket, megállapítva, hogy péntek este Piturcának "minden összejött". A lap szerint Románia "három lépésből adott sakk-mattot" Magyarországnak.

Mindkét román szaklap megemlíti, hogy máris elkezdődtek a találgatások, kivel kell majd Romániának megmérkőznie az esetleges pótselejtezőn, és megállapítják, hogy Franciaország mindenképpen elkerülendő.

Az Adevarul című napilap szerint a románok simán legyőzték a magyarokat, és a hazaiak ellenfele egyetlen említésre méltó helyzetet sem hozott össze. Az Evenimentul Zilei szerint Marica, Pintilii és Tanase, a három gólszerző "megalázta" Magyarországot. A Romania libera tudósítása címében azt írta, hogy Románia "térdre kényszerítette" Magyarországot.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Negyedik napja erősödik a forint

Negyedik napja erősödik a forint

Csütörtökön kezdetben az euróval és a dollárral szemben is gyengült a forint, utóbbival szemben nagyobb mértékben, később azonban valamelyest korrigált a magyar fizetőeszköz. Ma megjelent a Magyar Nemzeti Bank Inflációs jelentése, amelyben többek között azt írták, hogy a forint gyengélkedése és a szolgáltató cégek visszatekintő árindexálása is hozzájárul ahhoz, hogy a 3%-os inflációs  célt csak 2025-ben éri el a jegybank.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×