eur:
393.63
usd:
364.56
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Ki lehet a Barcelona új edzője?

A Barcelona pénteken erősítette meg hivatalosan, hogy Tito Vilanova az egészségi állapota miatt nem maradhat tovább a vezetőedzői poszton. Azóta találgatja a világ - s ebbe a két legfontosabb spanyol sportnapilap, a madridi Marca és a katalán Sport -, hogy ki lép majd a helyére.

Jelölt van bőven. A Sport szerint nyilvánvaló opció az utódlást házon belülről megoldani, némi túlzással az utóbbi években, sőt évtizedekben két lehetőség közül választott a klub: vagy saját edzői közül léptetett valakit elő, vagy kinevezett egy hollandot.

A csapat ugyan lemondta a szombat estére tervezett, Lechia Gdansk elleni barátságos mérkőzését, de ettől még kell átmenetileg is edző. Az már eldőlt, hogy Rubi veszi át ideiglenesen a fia tweetjét idézve "nem visszavonuló, csak élete legfontosabb mérkőzésére koncentráló" Tito Vilanova feladatait.

Rubi (Joan Francesc Ferrer) 43 éves, kis katalán klubokban játszott 1989 és 2001 között, majd edzősködni kezdett, legutóbb a Girona FC-t irányította, mindössze június 28-án csatlakozott a Barça stábjához. Ugyancsak a berkeken belüli megoldást jelenthet Roura vagy Eusébio. Jordi Roura pajzsra emelése kevésbé valószínű, neki talán éppen az a hátránya, hogy az év elején ő helyettesítette Vilanovát, s nem volt meggyőző. Eusébio Sacristán sokkal jobb játékos volt, mint Rubi és Roura, 1988 és 1995 között minden nagy siker részese volt Johan Cruyff Dream Teamjének tagjaként. Mostanság a Barcelona B edzője.

Érdekes, hogy a Sport internetes oldalának (sport.es) több mint harmincezer voksolója nem igazán belülről oldaná meg a problémát. Rubi mindössze háromszázaléknyi szavazatot kapott, a másik kettő a kínált lehetőségek közül legfeljebb a "valaki más" kategóriába fér bele, de az meg összesen egy százalékon áll.

Az említett barcelonai lap olvasói a legszívesebben Jupp Heynckest látnák a gránátvörös-kékek kispadján, több mint egyharmad az ő nevére klikkelt. A német edző a nyáron bejelentette a visszavonulását, visszautasította a Real Madrid tapogatózását is, nem valószínű, hogy igent mondana - holott rendkívül pikáns lenne egy Barcelona-Bayern, Guardiola-Heynckes csere, s főleg majdan egy ilyen összecsapás.A Sport szerint a szabad, értsd szerződésben nem lévő edzők közül Heynckes, Bielsa, Rijkaard, Carreras vagy Tata Martino jöhet szóba. Frank Rijkaard már dirigálta a csapatot, 2006-ban BL-t nyert a Ronaldinho és Deco, no meg Eto'o köré épített csapattal. Legutóbb a szaúdi válogatottat vezette, korábban a Galatasaray edzője is volt. Az argentin Marcelo Bielsa az utóbbi két szezonban az Athletic Bilbaót irányította, 1998-ban rövid ideig volt az Espanyolnál, de aztán elfogadta az argentin kapitányi posztot. 2004-ig volt hazája, 2007 és 2011 között pedig a chileiek szövetségi kapitánya.

Lluis Carreras nem ugyanez a nagyságrend, a La Masia neveltje, játszott is a Barcelona első csapatában, de edzői pályájának eddigi csúcsa a Sabadell volt. Tata Martino, hivatalosan Gerardo Martino lehet a titkos favorit, a Marca szerint vele már fel is vette a kapcsolatot a Barcelona - de ez még közel sem jelent megállapodást. "Tata" Martino hosszú éveken keresztül Paraguayban élt és dolgozott, két különböző csapattal négy országos bajnoki címet nyert, 2006 és 2011 között szövetségi kapitányként ügyködött, egyebek mellett a dél-afrikai világbajnokságon. 2012-ben visszatért a szülővárosába, Rosarióba - figyelem, Lionel Messi is ott született! - s ősszel második lett, idén megnyerte a Newell's Old Boysszal a félidényes bajnokságot. (Valószínűtlen jelölt a portugál Villas-Boas.)

A Sport szerint szóba jöhet még a klub négy korábbi játékosa. A spanyol ligában dolgozók közül Luis Enrique, aki most a Celta edzője, s esetleg Ernesto Valverde, aki az Athletic Bilbaót dirigálja. Az angol futballban dolgozók közül pedig Michael Laudrup, aki a walesi Swansea edzője, illetve Óscar Garcia, aki izraeli bajnok lett a Maccabi Tel-Avivval, s egy hónapja Brightonba került.

De a hagyományok nem engedik, hogy elfeledkezzünk a hollandokról: Frank de Boer, Ronald Koeman és Phillip Cocu egyaránt éveken keresztül játszott a Barcelonában, ismeri a klub filozófiáját. Mostanság a kezükben van a három legnagyobb holland klub. A fiatalabbik De Boer mostanság az Ajax vezetőedzője, három év alatt három bajnoki címet nyert Hollandiában. Koeman a Feyenoordot, Cocu néhány hete a PSV-t dirigálja.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×