eur:
394.35
usd:
369.99
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Öt éve hunyt el Kolonics György

Öt éve, 2008. július 15-én hunyt el Budapesten Kolonics György kétszeres olimpiai bajnok, tizenötszörös világbajnok magyar kenus. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja:

Kolonics György, akit rajongói és barátai Kolónak becéztek, 1972. június 4-én született Budapesten. Kilencéves volt, amikor egy iskolai túrán először látott kenut közelről, abból is a hétszemélyes fajtát. Annyira megtetszett neki a vízi sportnak ez a fajtája, hogy a kenuzni kezdett a Lágymányosi Spartacusban, majd a Csepel SC-ben, amelyhez aztán haláláig hű maradt. Az első világbajnokságára 1991-ben jutott ki, egy év múlva pedig már olimpián is versenyezhetett Barcelonában. Első vb-aranyérmét 1993-ban Koppenhágában szerezte Horváth Csabával egy hajóban, s a dán fővárosban kivívott két arany- és egy ezüstérmével a vb legeredményesebb kenusa lett. Két év múlva a Kolonics-Horváth páros a duisburgi vb-n ért el kiemelkedő sikert: 200, 500 és 1000 méteren nyertek aranyat, négyesben pedig még 200-on és 500-on is. Ezt követte az 1996-os atlantai olimpiai diadal, amikor kettősük 500 méteren első, 1000 méteren harmadik lett. A két kenus összesen 11 világbajnoki aranyérmet nyert párosban és négyesben, 1993 és 1998 között csupán két olyan nagy nemzetközi verseny volt, ahol kenu kettesben 500 méteren le tudták győzni őket.

1999-ben a párosnak nem sikerült kijutnia a világbajnokságra, ezt követően Koló többnyire egyéni számokban versenyzett. Így nyert 2000-ben Sydneyben olimpiai aranyat 500 méteren, a 2001-es Eb-n Milánóban egy arany- és egy ezüstérmet, míg a poznani vb-n 500-on második, 1000 méteren pedig harmadik lett. 2003-tól ismét párosban indult: Kozmann Györggyel a gainsville-i vb-n 1000 méteren a dobogó harmadik fokára állhattak fel, négyesben pedig 200 méteren aranyérmet szereztek (először másodikak voltak, majd a doppingolás miatt kizárt aranyérmes helyére kerültek). A Kolonics-Kozmann páros 1000 méteren bronzérmes lett a 2004-es athéni olimpián, 2006-ban a szegedi világbajnokságon 1000 méteren aranyérmet, 500 méteren bronzot, 2007-ben Duisburgban pedig 500 méteren világbajnoki aranyérmet szerzett.

Eredményei révén Kolonics György éveken át vezette a magyar kenusok ranglistáját, tízszer lett az év magyar kenusa. Pályafutását 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, 2000-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével ismerték el. 1996-ban lett Csepel, 2000-ben pedig Budafok-Tétény díszpolgára. 2008 óta a magyar kajak-kenu sport örökös bajnoka.

Koló ötödik olimpiájára, a pekingire készült, amelyen Magyarországot Kozmann-nal kenu kettesben 500 és 1000 méteren képviselte volna. 2008. július 15-én edzés közben egy résztáv végén rádőlt a kísérő motorcsónakra, s elvesztette eszméletét. Kozmann György és trénere, Ludasi Róbert szívmasszázzsal és mesterséges lélegeztetéssel igyekeztek életben tartani, de nem jártak sikerrel, ahogy a kiérkező mentők sem: a halál szívtágulattal járó szívizombetegség, következményes heveny balszívfél-elégtelenség miatt állt be.

Koló rengeteget edzett, minél nehezebb volt a feladat, annál keményebben vetette bele magát. "A sok fájdalom edzés közben erősíti a jellemet" - vallotta. "Akkor hajtod ki magad, és akkor vagy jó, ha 700 környékén már fogalmad sincs, hogyan érsz célba. Mert akkor annyi tartalékod van még, hogy valahogy bevergődj." Mindig hátul evezett. Úgy vélte, a hátsó emberé a felelősség, neki kell ügyesebbnek, kitartóbbnak lennie. Több minden függ a hátsótól, ő kezdeményezi a ritmusváltásokat, szól, ha segíteni kell kormányozni. Úgy készült Pekingre, hogy ha nyer, befejezi, mert már elérkezettnek látta az időt, hogy végre gyerekei legyenek.

Kolonics György emlékére 2009-ben kitüntetést alapítottak: a Kolonics-díjat minden évben az év legjobb utánpótláskorú kenusának adják át. Róla nevezték el a magyarországi Világkupa-verseny C1 500 méteres számát, halála napján minden évben fáklyás evezést szerveznek Csepelen. Nevét viseli az a budafoki általános iskola, ahova gyerekkorában járt, valamint a csepeli Gubacsi Szabadidős Vízi Turisztikai Központ.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Milyen változásokat hoz az AI az üzlet számára az egyes szektorokban és területeken, és hogyan vágjunk bele az AI-projektekbe?  Egy teljes konferencianapon keresztül ezzal foglalkozunk az AI in Business c. rendezvényünkön április 23-án. Mellébeszélés helyett üzleti stratégiákat, valós megoldásokat és use case-eket mutatnak be a témát ismerő tanácsadók, IT-beszállítók, és azok a nagyvállalati vezetők, akik már aktívan keresik vagy már meg is találták az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket. 7 szekció, több mint 40 előadó egy helyen!

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 19. 18:04
×
×
×
×