eur:
393.74
usd:
365.16
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

A braziloknak fel kell pörögniük a következő olimpiáig

Leonardo Gryner, a 2016-os Rio de Janeiró-i olimpia szervezőbizottságának (COB) elnöke elismerte, hogy a közlekedés és a szűkös szálláslehetőségek jelentik a legnagyobb fejtörést a számukra.

A szervezőbizottság és a városvezetés magabiztosnak mutatkozik, hangoztatják, hogy már elkezdték a munkát. Gyakorlatilag azonban mindent meg kell építeni: az olimpiai falut, az Olimpiai Parkot és számos más létesítményt is. A kihívást növeli, hogy a munkák egy részét már a 2014-es brazíliai labdarúgó világbajnokságra be kell fejezni.

"Most, amikor befejeződnek a londoni játékok, fogjuk igazán érezni, milyen bonyolult dolog egy olimpiát megrendezni" - mondta Erich Beting, a Máquina del deporte című internetes sportportál alapítója. "Az elmúlt három évben keveset foglalkoztunk azzal, hogy elkezdjük az olimpiai falu építését és a szükséges infrastruktúra megteremtését".

A helyi hatóságok elkezdték a metró meghosszabbítását Barra de Tijucáig, a belvárostól mintegy 40 kilométerre fekvő elővárosig, ahová jelenleg csak egyetlen, akut közlekedési dugóktól sújtott úton lehet eljutni. Itt áll majd ugyanis az olimpiai falu és az Olimpiai Park, ahol a versenyek több mint a fele zajlik majd. A hatóságok négy gyors buszjárat indítását is tervezik külön buszsávokon.

"A városi közlekedéssel kapcsolatos tervek késnek, és a kormány beismerte, hogy egy részük nem készül el a vb-re, sőt, több közülük az olimpiára sem" - mondta Carlos Campos, az Alkalmazott Gazdasági Kutató Intézet munkatársa.

A karneváljáról és lélegzetelállító természeti környezetéről ismert "Csodás város" több mint egymillió turistát vár az olimpiára, miközben csak 34 ezer szállodai szobát tud felkínálni - feltéve, hogy négy év alatt előteremti az ígért 10 ezer új szobát.

"A szükséges sportlétesítmények mintegy 47 százaléka már elkészült. Egyeseket a 2007-es Pánamerikai Játékokra építettek, 28 százalékok új lesz, 28 százalékuk, mint például a copacabanai strandröplabda-versenyeké, ideiglenes" - mondta Leonardo Gryner.

Eduardo Paes riói polgármester, aki októberben ismét indul a tisztségéért, nemrégiben kijelentette, hogy időben be tudják fejezni az építkezéseket. A város a jelentkezéskor 28 milliárd reál (3 146,36 milliárd forint) beruházást ígért.

Továbbra is homályos a 6,5 millió riói lakos életét megkeserítő erőszak kérdése, még ha történt is jelentős javulás. A rendőrség és a katonaság 2008 óta a 750 favella (szegénynegyed) közül mintegy 150-et tisztított meg a kábítószer-kereskedőktől.

"Az egyesült államokbeli vagy európai városokhoz hasonlítva Rio továbbra is erőszakos város marad. A kontinensen csak Caracas erőszakosabb" - hangsúlyozta Ignácio Cano, a riói állami egyetem elemzője.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×