eur:
394.05
usd:
365.71
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Öngóllal kapott ki a Fradi

A Vasas egy öngóllal 1-0-ra győzött a Ferencváros otthonában a labdarúgó NB I 23. fordulójában.

Az első félidőben a Ferencváros nem tudott mit kezdeni a Vasas zárt és jól tömörülő védekezésével, sőt csak a vendégeknek volt igazán komoly gólszerzési lehetősége, amelyet Ferenczi puskázott el.

A folytatásban inkább a hazaiak irányították a játékot, de kevés adódó helyzetüknél - Németh bravúrjai miatt - nem született gól, majd egy pontrúgást követően a Vasas váratlanul előnybe került Maróti öngólja által.

A hajrában sem tudott újítani a Ferencváros, sőt gyors ellentámadásokból a Vasasnak voltak lehetőségei, így az angyalföldiek három ponttal távozhattak az Üllői útról.

A másik meccsen a Szolnok az Újpestet fogadta. Az első tíz perc kapkodó játéka után megnyugodott a Szolnok, s átvette az irányítást. Sorozatban rúgta a sereghajtó a szögletek, amelyek mindannyiszor komoly veszélyt hordoztak magukban. A házigazda fölénye félóra elteltével góllá érett, Fitos mintaszerű támadás után vette be Balajcza kapuját.

A szünetben kettős cserével próbálkozott Mészöly Géza, a vendégek vezetőedzője, s bár a folytatásban már kiegyenlítettebb lett a játék, helyzet továbbra is csak a hazaiak előtt adódott, így teljesen megérdemelt győzelmet aratott a Szolnok.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×